A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Egy 39-es baka leveleiből
(anyagi fedezete), ellátja magát extra ruhával és mehet bármikor a városba, nem kell vesződnie a komisz ruhával.” Leírja azután vitézünk (1914. április 11.); elhatározta egy vaffenrokk (Waffenrock=díszkabát, -zubbony) beszerzését, valamint egy ahhoz való nadrágot, sapkát, derékszíját fog vásárolni használtan, mert így olcsóbb. Ugyanakkor újonnan fog készíttetni egy cipőt, s mint írja „így aztán csinosan felöltözve mindjárt több kedve van az embernek kimenni a városba, s így több alkalma van a német nyelv elsajátítására.” Meg is állapodott már Gábor Sándorral (ő is hajdúhadházi), hogy tőle megveszi a 70-80 koronát érő waffanrockot 10-15 koronáért. Mindezek beszerzésére 50 koronát kért otthonról. Azt is közölte, hogy ez az összeg nem lesz elveszett pénz, mert ha letelik a szolgálati idő, néhány koronás veszteséggel el lehet majd adni az extraruhát. Az 1914. április 26-i levélben már megköszöni a küldött 50 koronát. Közli azt is, hogy a század suszterével (cipészével) (A monarchia idején minden századnak volt külön cipésze, szabója! Sz.E.) már fel is vállaltatta a kimenő cipő csináltatását. Ez 15 koronába fog kerülni. Az előrejelzéstől eltérően azonban a díszzubbonyt nem 10-15 koronáért, hanem 17 koronáért kapta meg, de a küldött pénzből így is ki fog telni a teljes díszöltözet. A kimenő ruha miatti kiadásokat követően Égerházi Gábor hasonló rendkívüli kívánságokkal már nem állt elő, ezután csak a havi 5-6 koronákat kérte és kapta meg. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 183 Karácsony a laktanyában Egy 1913 decemberében, valószínűleg a hónap elején írt levelében jelzi: „... nemsokára elérjük a nehezen várt karácsonyt, a regruták örömünnepét.” A regruták még nem mehettek haza, de az öregkatonák számára 13 nap lett a szabadság. Az újoncok ugyan a kaszárnyában maradtak, tehát nem volt kirukkolás, sem fegyverre való foglalkozás, így kipihenhették magukat. Legfeljebb egy kis takarítás mutatkozott, mint feladat, de a két ünnepen olyan mértékű volt a szabadosság, hogy „még az ágyat sem vetettük fel...” Az előző levelet követően, néhány nappal később, 1913. december 20-án már elsősorban a karácsonyi hangulat, az érzelmek fogalmazódtak meg. Igazán, szívre ható, hogy egy katonaköteles korú fiatalember milyen mély érzelmeket hordoz ezzel az ünneppel, de családjával kapcsolatban is. Éppen ezért ekkor írt levelének jelentős részét idézzük is: „Hála a Mindenhatónak, ismét megértük karácsony ünnepét. Künn a természetben csupa hervadás, fű, fa, virág, ami eddig éledt, most kihaltnak látszik, csak a szívekben támad az új tavasz, mikor felzendül ezreknek ajakán, hogy az „Istennek szent angyala, Mennyekből, hogy alá szállá...” Ezen a szent ünnepen valami különös áhítat szállja meg az emberi lelkeket. A mindennapi gondokat, az élet terheit az ünnepen elfelejti az ember, összeül a család apraja-nagyja, s egymást el-elnézve, egy szebb, egy boldogabb jövőről ábrándoznak. Sok helyen azonban, amint ott ülnek az asztal körül, üresen marad egy szék, ahol még nem régen ott ült az a hiányzó családtag, és milyen rossz most azt a helyet
