A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély kapcsolata a XVI. sz. közepén
folytatták az óvatos, több vasat tűzben tartó politikájukat. Az 1570. évi magisztrátusi jegyzőkönyvben pl. megörökítették a város hivatalos küldötteinek útjait, amiből kitűnik, hogy valamennyi országrésszel tartották a diplomáciai kapcsolatot. Rendre szerzik a különböző kiváltságleveleket a Habsburg -, a török és erdélyi uralkodóktól. Meg is volt az eredménye: közel negyedszázados békés korszak köszöntött nemcsak a debreceniek, hanem az egész ország számára. Debrecen fénykora egybeesik az erdélyi fejedelemség aranykorával. A Partium Erdélyhez tartozása pedig az erdélyi állam jelentős erősödését szolgálta. Fejlett volt mezőgazdasága, főleg bort és élő állatot vittek piacra, Máramarosban sót bányásztak, a Bihar hegységben nemesfémeket. A Partium 10 ezernél több adózó portájával jelentős tétel volt at erdélyi állam jövedelemforrásai között. Adózás szempontjából jóval értékesebb városa volt a fejedelemségnek, mint a hadászatilag fontosabb Várad. Kétszer annyi volt adózó portája és harmincad jövedelme is. Ezenfelül hadjárások idején közmunkával, fuvarozással és élelemmel támogatta a fejedelmeket. Hajdú-Вihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. J7 Összegzés Az oklevelek, városi jegyzőkönyvek és egyéb források arról tanúskodnak tehát, hogy Debrecen a XVI. század első felében földrajzi fekvésénél fogva - egy országrésznyi táj közlekedési és kereskedelmi központja - jelentős szerepet töltött be a három részre szakadt Magyarország gazdasági, társadalmi, politikai és kultúrális életében. Az Erdélyi Fejedelemség leggazdagabb városa, nem véletlen tehát, hogy igyekszik kiváltságlevelekkel, okiratokkal erősíteni a várossal való szoros kapcsolatát. A debreceni uradalom felbomlása után egyértelműen megtaláljuk a tanácsülési jegyzőkönyvekben a fejedelmi fellebbezés gyakorlatát. A drinápolyi, s még inkább a speyeri szerződés egyértelműen Erdélyhez csatolja Debrecent, ami jelentősen hozzájárult az erdélyi államrendszer kiépüléséhez. A dolgozat korántsem teljes. Elsősorban a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban található forrásokra támaszkodik. Hiányoznak a még olvasatlan magisztrátusi jegyzőkönyvek adatai is, amelyek feldolgozása éveket vesz igénybe. A téma tehát további kutatást igényel, s ez a jövő feladata.
