A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély kapcsolata a XVI. sz. közepén
14 Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély kapcsolata... Elepet, Fachátot, Fegyverneket, Kamarástelekét, Kadarcsot, Kondorost, Kösülyszeget, Látótelekét, Lukaházát, Mátát, Nagyerdőt, Ondódot, Poroszlótelekét, Somot, Szatatelekét, Szentdemetert, Szentkeresztföldjét.30 A város határának növekedése gazdagodását eredményezte: „...Váradtól nyugatra óriási rónaság terül el, itt találjuk a gazdag Debrecent, amelynek hat országos vására és kiterjedt marhakereskedése van. Ismertem itt egy Bíró Gáspár nevű gazdag polgárt, akinek 10000 eladó ökre volt... ”3', írja Oláh Miklós 1536-ban. A város gazdasági helyzete lehetővé teszi, hogy a földrajzi helyzetéből adódó nehézségeken, tehát a három hatalomnak való kiszolgáltatottságán úrrá legyen. A töröktől, mint khászbirtok oltalmat kér, és nyer nem csekély adó árán. A Habsburg- hatalommal is fenntartja kapcsolatát, hiszen ez nemcsak gazdasági érdeke volt, hanem katonapolitikai érdeke is, hiszen a királyi végvárvonal Ónodtól Tokajon át Kállóig közvetlen szomszédságában húzódott, és ezek a várőrségnek a várossal szembeni magatartását Erdélynek a királysággal fenntartott viszonya határozta meg.32 Ugyanakkor a török család több tagja is Habsburg-párti volt. Alapvetően azonban a keleti országrész politikai változásait követte: kezdetben mint Szapolyai János magánbirtoka, de 1538, a váradi béke megkötése óta vitathatatlanul Erdély részeként, egészen 1686-ig. A város vezetői védtelen helyzetükből adódóan több oldalról bebiztosították magukat oltalomlevelet kérvén a Török családtól, I. Ferdinándtól, Izabella királynétól, majd János Zsigmondtól. Ez utóbbinak - többek között - 1566-ban nagy hasznát is vették a tatárok elleni védekezésnek. Szintén 1566-ban szerzi meg a város Szulejmán oltalomlevelét is: „...melynélfogva Debreczen város évenkint fizetni köteles volt adót a töröknek 10000 forintot. Ily feltét alatt biztosító Szulejmán Debreczen városnak bántatlanságát, de egyszersmind utasító a várost, hogy ez, az erdélyi fejedelemnek, mint legközelebbi fennhatósági urának évenkint 1800 forintot adjon adó - és 1500 köböl gabona neműket dézma - fejében. ”33 Debrecennek az Erdélyi Fejedelemséghez való tartozását egyértelműen mutatják pl., hogy peres ügyekben a fejedelem székéhez fellebbeznek. A debreceni uradalom felbomlása után ugyanis megszűnik a változó földesurak itteni tiszttartósága, s ennek fellebbezési fórumát átugorva fordulhatnak az erdélyi fejedelemséghez, ezt pedig kiváltságlevelekkel erősítik meg. Izabella 1557-ben kiadott levele szerint:’’...minden egyes külön ügyeikbe, amelyek az előbb említett Debrecen város főbírója és esküdt polgárai előtt vizsgáltattak a fellebbezés útja által az alaposabb felülvizsgálat és végső ítélet érdekében a mi színünk elé áttenni ezt engedni és megengedni kell és tartoztok...”34 Az 1550-es évek elejéig a tanácsülési jegyzőkönyvekben a földesúrhoz való fellebbezés nyomait találjuk: „... testvéri részért köztük folyó pert a földesúrhoz megfel30 Szendrey I.m. 136.1. 31 Szamota István: Régi utazások Magyarországon. Bp. 1891.545.1. 32 Balogh István: Két város története az új monográfiák tükrében. HBML. Évkönyve. XIII. 1986. 15.1. 33 Szűcs I. I.m. 176.1. 34 HBML. XV. 1. Muo. 17. 1557.márc.l2.
