A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Tanulmányok - Antal Tamás: A közigazgatás és a bíráskodás újjászervezése 1867-ben

Hajdű-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII.

103

lommal tudomásul vette a rendeletet mondván, hogy a jogorvoslatra megfelelő időt hagyott - aki panasszal akart élni, megtehette azt. Azonban - miként kiderült - Debrecen is a ’’némely városok” közé tartozott: a miniszter válaszában sérelmezte, hogy “[...] a városi közönség az esküdt bíráskodást egyedül jognak tekinti, melynek élvezete egyedül a jogosítottak tetszésétől van feltételezve [...] Az esküdtbíráskodás nem egyedüli jog, de olyan törvényes kötelezettség is, amely alól magát senki, annál kevésbé a polgárok egy egész osztálya törvényes ok nélkül ki nem vonhatja [...] Az esküdtszék életbe léptetését nem szabad egyesek közösségétől függővé tenni.” Ezért ismét felszólította a közgyűlést: tegyen eleget az esküdtképességet igazoló lista helyes megalkotásának (1848: XVIII. te. 6. §)30.

A közgyűlés válaszában kifejtette, hogy szerinte mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el, mivel az izraeliták polgárosítása addig nem történt meg, ergo nem kívánták a városi polgárjoggal nem rendelkezőket kötelezettséggel terhelni, mivel “kötelességet jog nélkül alkotmányos felfogás szerint képzelni nem tudunk”. Másrészről pedig a rendelkezésre álló három nap alatt jogorvoslati igénnyel állítólag az érintettek nem is léptek fel; ezek alapján a közgyűlés szinte kikérte magának a gyanúsítást és elvárta, hogy a miniszter a törvényhatóság eljárását minden törvényesnek ismerje el (csupán egyetlen képviselő terjesztett elő indokolt ellenvéleményt). Egyébként nem kívánták a határozatukat megváltoztatni, s a méltányosság elvéről sem kívántak szót ejteni31 32.

Természetesen a vita folytatódott: a miniszter válaszában november elején jelezte, hogy “Jónak látta a városi közönség az izraelitáknak az esküdtek lajstromába leendő utólagos felvétele iránt [...] kiadott újabb rendeletemet folyamat nélkül hagyni, s az érdemben szeptember 25-n 194/6659 sz■ alatti felterjesztésében az esküdtek megállapítása körül követett alaki eljárások helyességét vitatván, ebből oly következtetést vont, hogy a kormány felügyeleti jogát semmisítené meg”. A miniszter ismét felszólította a várost, hogy végre egészítse ki azt a lajstromot. A közgyűlés végül engedett: elrendelte a teendők megvalósítását, de kijelentette, hogy “Egy, a törvényhozás intézkedésének fenntartott ügyben, közkormányzati úton, alaki eljárás színe alatt jött létre oly elvi kérdést érintő döntő határozat, amely a sarkallatos törvények értelmében egyedül csak a törvényhozás illetékes tényezői által lett volna jogosan kimondható”. Egyszersmind emlékiratot fogalmaztak az országgyűlés számára, amelyben beszámoltak a történtekről, és lényegében a kormányra hárították át a felelősséget, mivel kérték annak kimondását, hogy “Az igazságügy minisztériumnak akkor lett volna kötelessége az izraeliták minősítését érvényesíteni, midőn a sajtóügyi bíróságok szervezésére az országgyűléstől felhatalmazást nyert” .

Olajként a tűzre öntve a sértett közgyűlés azt is kijelenteni követelte, hogy, “[...] ha a nemzet ily eljárás ellen óvást nem tesz, ezen előzetes eset példájára meg30 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 41., 42., 57., 124., 194., az esküdtek jegyzékéről lásd: Alföldi Hírlap (a továbbiakban: AH.) 1867. új 1. évf. 2. szám. július 4.; Magyarországi Rendeletek Tára (a továbbiakban: Rendeletek Tára) 1867. Pest, 1871. (II. kiadás) 39-41.p„ 83-84.p.

31 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 194., AH. 1867. 38. szám. szeptember 26., 41. szám. október 3.; a sajtóvétségek felett ítélő esküdtszékek tagjainak kiválasztásáról lásd az 1867. május 17-én 307. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet (A sajtóvétségek felett ítélendő esküdtszékek felállítása iránt) 6-12. íját. in: Rendeletek Tára 1867. Pest, 1871. (II. kiadás) 92-94.p.

32 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 261.