A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Thököly hadakozása Debrecennel
41 len fosztogatásról november 22-én értesítették a váradi pasát.21 A pasa megígérte, hogy írni fog Thökölynek a rablók megfékezése érdekében. Másik alkalommal kifejezetten a gróf parancsára foglalták el Kismarjában Balyk András borát. Balyk szerencséjére a váradi törökök idejében érkeztek, és elűzték a fosztogatni akaró kuruc katonákat. Egyébként a Pocsai berek, Kismarja, Bagos és Léta környékén, a hónap folyamán a kuruc katonák rendszeresen megdézsmálták a debreceniek által szállított borokat, jelentős kárt okozva ezzel. A november 23-án Csató András által leküldött levél arról tanúskodott, hogy Thököly nem kívánta tovább feszíteni a húrt. A levélben szemrehányást tett a bírónak, hogy a bort dézsmálok ügyében nem hozzá, hanem a váradi törökhöz fordult. A békesség érdekében megígérte, hogy a Balyk Andrást ért sérelmet orvosolni fogja. Másnap a bíró Tholnai Jánost és Baranyi Mihályt Thökölyhez küldte Balyk András ügyének rendezésére. December 2-án tértek visz- sza a gróf kedvezőtlen válaszával. Azaz tulajdonképpen semmi sem történt Balyk ügyében. Néhány nappal Csató András látogatása után kuruc főtisztek érkeztek a városba. Az egyik főtiszt szolgája ellátásra lovat akart bevinni Oláh István házába, aki összeszólalkozott a szolgával, majd az utcán megverte. A bíró Oláh Istvánt nem tudta lefogatni, mert az utca népe botokkal felszerelve egységesen akadályozta meg ebben a szándékában. 27-én Oláhot megidézték a tanács elé, le is zárták, de végül is kezességen elbocsátották. Úgy tűnik ezzel az ügy lezárult, mert róla többé sehol sem esett szó. Mindenesetre Oláh és az utca lakóinak a fellépése bizonyítja annak a gyűlöletnek a jelenlétét, melyet a kuruc katonák sokrendbeli garázdálkodása váltott ki a város polgáraiból. Három olyan esetről tudunk még a vizsgált időszakban, amelyeknek ismét a debreceniek voltak a kárvallottjai. November 17-én érkezett a hír Tokajból, hogy Petneházi Dávid kapitány a portára menet feltartóztatta a német generálisnak élelmet szállító debrecenieket, erőszakkal kenyeret és abrakot vett el tőlük. A másik alkalommal ugyancsak a németeknek élést szállított debrecenieket, mostmár hazatérőben támadták meg a kuruc katonák Tornyosnémetinél, majd 15 ökröt elhajtottak. December 3-án a gróf komornyikja érkezett Debrecenbe 80 gyalogos katonával élelmet vásárolni. A komornyik által hozott levelet a bíró Ibrányba elküldte, sajnos Monostornál néhány Hajdü-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 21 TT 1910. 88-90.