A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Tanulmányok - Mónus Imre: Folyás története
járulni, és ami azon felül az állami támogatásból marad, abból lehet majd önállóan gazdálkodni. Oláh József polgármester az elmondottakat kiegészítette azzal, hogy milyen céltámogatások megpályázására van lehetőség az un. önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került településnek. Például Újtikos ilyen címen négy millió forint támogatást kapott. Az iskola beindításához Polgár is 300 ezer forint támogatást kapott. Minden olyan lehetőséget ki kell használni, amely a községnek segítségére lehet. Polgár nem ragaszkodik úgy Folyáshoz, hogy ne támogatná az önállóság kezdeményezését. Ha a község ezt elindítja, a többi már a köztársasági elnökre van bízva. A földhivatalnál nincs folyási helyrajzi számmal jelölve a terület, Polgár neve alatt szerepel a folyási terület is. A régen is Folyáshoz tartozó területek tartoznának Folyáshoz, pl. Bivalyhalom, Kígyós, Bágy stb. Polgár felől a határvonal kijelölése már az új testület dolga lesz. Ennek nagy jelentősége bérbeadás esetén a bevétel szempontjából lesz. Polgár községgel a vagyonmegosztás hasonló lesz, mint a volt társközségek különválásakor. A kérdezők és hozzászólók a válaszokat egyhangúan elfogadták. Ezután a népszavazás következett, melyet Varga János mb. igazgatási csoportvezető vezetett. 290 Mónus Imre: Folyás története Az 1991. december 13-án Folyáson megtartott népszavazás eredménye: _______________________________________________ A választók nyilvántartásában lévő választópolgárok száma 326 Az urnában lévő szavazólapok száma 180 Érvénytelen szavazat 1 Az érvényes szavazatok száma 179 Az érvényes szavazatokból az igen szavazatok száma 175 Az érvényes szavazatokból a nem szavazatok száma 4 A szavazólapok összeszámlálása alapján a szavazatszedő bizottság megállapította, hogy a népszavazás eredményes volt, mert a szavazáson megjelent a szavazati joggal rendelkezők 55 %-a, az igen szavazatok száma 97 % volt. így kezdeményezhető Folyás település önálló községgé válása, mert a szavazók 97 %-a az önállóság mellett szavazott. 1992. január 10-én Polgár Nagyközség Képviselőtestülete és Folyás Településrész Előkészítő Bizottsága a Belügyminisztérium Ön