A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)

Tanulmányok - Simonyi Alfonz: A debreceni "lóvasúttól" a villamosig

193 eset az új, Kossuth utcai szárnyvonalon történik, amikor a református templom előtt a vonat megreked, és sehogy sem lehet újraindítani. Ki­derül, hogy a minden csínytevésre kész debreceni inasok, a vágány egy szakaszát bekenték csirizzel s ez okozta az elakadást.20 A másik eset a Hatvan utcai szárnyvonalon történik, ahol a lóvontatta szerelvény haj­tójának kötelessége menet közben állandóan egy kürtöt fújni. Nos a hajtó, nagy lélegzetet véve akkorát fúj a kürtbe, hogy a kocsi elé fogott szerencsétlen ló ijedtében megvadul s a kocsit elragadja. A hajtó be­húzza a kézi leket, mire eltörik a kocsi hámja s a ló elszabadul. A vadul vágtató lovat csak a Vásártér-állomási szénraktárnál tudja egy raktár- nok megfékezni.21 Kezdetek óta gondot jelent a Piac utcai fővonalon az, hogy az ál­lamvasúti indóháztól induló városi vasút a korabeli, igen keskeny Deák Ferenc utcán halad, ahonnan emiatt a szekerekkel történő teherszállí­tást meg is tiltják. 1904-ben azután az állomástól a Petőfi- téren át új vágányt építenek, amely becsatlakozik a Piac utca keleti oldalán vezető vágányba. Ugyancsak e fővonal másik végállomásán, tehát a nagyerdőn hurokvágányt épít a társaság. Mindezek a fejlesztések nem ellensúlyoz­zák a csaknem naponta előforduló anomáliákat: kocsikisiklásokat s azt, hogy a járatok nem állnak meg minden megállóban s hogy a mozdony izzó salakját a két végállomáson szórja szét a mozdonyvezető. Olyany- nyira, hogy a rendőrkapitány is kénytelen közbeavatkozni. Levélben utasítja a társaság igazgatóját a következőkre: 1./ A menetrendet a társaság járatai kötelesek betartani; 2.1 a vonatokat a városban csakis ....a szogálatban lévő gépindítók vezethetik...”; 3./ a különvonatok kötelesek minden út- torkolatban megállni; 4./a megállóhelyek lehető­leg utcatorkolatok előtt legyenek kijelölve; 5./ tehervonat a városon át csak az előtte gyalogosan haladó alkalmazott kíséretében haladhat; és végül 6./ a mozdonyon oldalablakot kell nyitni, hogy a vezető minden irányban ki tudjon látni. A panaszok betetőzését jelenti az, hogy a tár­sulat 1904-ben bejelenti: egyszerre négy mozdonya vált üzemképtelen­né! Hajdü-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII U. o. 1904. évf. 195. sz. (szept. 21.) 21 U. o. 1900. évf. 73. sz. (ápril. 12.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom