A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Tóth Ágnes: A kaszinó szerepe a reformkori Debrecen életében

mind a reményelhető jövedelem forrásai alaposan kiszámítva legye­nek.”23 A Polgári Kaszinó ezt a tervet, mint meggyőződésével ellenke­zőt elutasította. Válaszlevelükből kitűnik, hogy az eszme nagyszerűsé­ge nem homályosítja el racionális, polgári szemléletű gondolkozásu­kat. „...pénz nélkül telket szerezni nem lehet: a leendő épületek költségeinek kivetésére vagy milyenségének rajzolására pedig küldött­séget nevezni, s annak munkálata után évekig várni csak időveszteség és a kitűzött jó czélban hátrább maradás nem előrehaladás lenne, így határoza ezen Egyesület, hogy mindenek előtt pénzről kell biztosíték, s ezután következend a milyenségrüli tanácskozás ...azon képzelt kettős küldöttség, melynek arány szerint legalább 18 tagból kellene állani, hogy és mikor gyülekezne teljes számmal öszve? S mikor készítené el munkálatát? Ha az egyik egyesület elfogadja a küldöttség javaslatát, a másik pedig nem, akkor melyik lesz érvényes? Amannak igenlő vagy ennek tagadó határozata?...”24 1842-ben az „Úri Casino” megint csak bizottságot alakít, amelynek az a feladata, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az egyesülés­ről a másik kaszinóval. A Polgári Kaszinó ismételten kifejti, hogy az egyesülésre más módot nem lát, csak azt, hogy a testvér egyesület tagjai mindnyájan és egyenként menjenek át a másik kaszinóházba és ott együtt, egy egyesületbe olvadva döntsenek a közös jövőről. 1845- ben újra felbukkan a jegyzőkönyvekben az egyesülés gondolata. Annál is inkább, mivel az „Úri Casino” 3 év letelte után vagy újra alakulását mondja ki vagy pedig az egyesület megszűnéséről hozhat határozatot. „E tekintetben kimondatott azon általános elhatározás, hogy a Bizott­mány tagjai az Egyesületet, még azon esetre is ha netalán kevesebb részvényesek leendnének fenntartani kívánják.E fennmaradásnál azonban sokkal üdvösebbnek hiszi a Bizottmány, s sokkal jobban re­ményelve óhajtja, hogy a jelenleg létező 2 Casino, mellynek különben is csak nem ugyanazon tagjai vágynak, s jelen állapotbani fenntartá­sokra nincsenek főkép állandóan nem lesznek városunkban semmi méltányos okok - egyesüljön - csak úgy lehetvén buzgalomtól várni a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 91 23HBML. X. 1. 1 1841. június 20 24HBML. X. 2. 1. 1841. július 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom