A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - D. Tóth Béla: Hajdúszoboszló és Debrecen határvitája a 19. század közepén
A mezei rendőrkapitány fentebb idézett jelentését a debreceni tanács június 13-án megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: „...Rendőr Kapitány Simonffy Ferencz ezennel ki küldetik, hogy a Szoboszlaiaknak időről időre leendő háborgatását a mező Bíráknak és Csőszöknek maga mellé vételével, sőt ha kivántatnék bár mennyi szekeres, vagy lóhátas Polgároknak kirendelésével a Törvény engedelme mellett akként eszközölje, hogy ha e várostól, jog és czim nélkül elharácsolt földek tökélletesen vissza nem szereztethetnének is, legalább a most elzárt ut visszaállíttassék és az ujjból tett foglalás meghiusittatván, a Szoboszlaiak a további terjeszkedésre nézve egészen akadályozva legyenek...” Komoly ellenlépésről volt tehát szó! Rendőrkapitány, mezőbí- rák, csőszök, szekeres és lovas polgárok indulhattak - a törvény -védelme alatt - az elfoglalt birtokok visszaszerzésére, s az újabb kártételek megakadályozására. Az is kiolvasható ebből a levélből, hogy Debrecen elbizonytalanodott céljai elérését illetően. Erre utal a „földek tökélletesen vissza nem szerezhetnének is...” feltételes módú fogalmazás. Ami ezután következett, az rendkívül érdekes fordulatot adott az ügynek. Jogi szempontból és az események menetét illetően a következő lépésével Debrecen is belekeveredett a foglalási ügybe. A rendőrkapitány, teljes tudatában megbízatása fontosságának, első lépésként úgy gondolta, hogy jobb ha nem bocsátkoznak közelharcba a szoboszlóiakkal, mert abból még ember halál is származhat Megparancsolta, hogy a szántó, vető szoboszlóiak pihenő lovait fogják be és hajtsák be a város istállójába, „a mennyiben az egész Szoboszlai nép csak nem minden ekéjével, egy eiővel jelenleg ugarol a Nemes város sérelmére, s ezen erőnek hasonló erőt nyilvánosan fordítani ezúttal meggátolásul azon az okon nem tanácsos, mivel öszveütközés esetében halál is történhetne, s igen sajnos (sajnálatos-ТВ.) következéseket húzhatna maga után: tehát jelenleg az erőszakos foglaló erő elleni nagyobb és legyőző erőnek nyilvánosan való fordításától, s az erőszakkal elfoglalni el is kezdett; sőtt nagyobb részben el is foglalt határ utak, s azok által egyszersmind elfoglalt Polgárok vetései és kaszállói illy módoni visszafoglalásától még ez úttal tartózkodva, Mező Bíró Veszprémi László urnák rész szerént Írásba, rész szerint szóval azon rendelést adtam ki, hogy mivel a fentebb említett ugaroló Szoboszlaiak lovaikat a P.(a polgár szót rövidítették így, s nem előHajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 211