A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Bényei Miklós: A függetlenség napja: 1849. április 14.

155 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV lalt helyet.64 Az ily módon népgyüléssé bővült tanácskozásról és annak tar­talmáról a soros jegyző, Irányi Dániel által fogalmazott szűkszavú jegyzőkönyv és még inkább a Közlöny naplószerű, feltehetően gyors­írásos feljegyzés nyomán közreadott cikke híven tájékoztat.65 A kö­rülményekről, a közönség magatartásáról és lelkes hangulatáról pedig a további korabeli laptudósítások és a későbbi visszaemlékezések fes­tenek részleteiben is eleven, érzékletes képet. Szinte halmozódnak az ilyen és hasonló jelzők: „magasztos”, „ünnepi”, „felemelő”, „örömte­li”, „meghatott” stb.66 67 Almásy Pál, a képviselőház elnöke igyekezett korrekten és a házszabályok értelmében vezetni az ülést. Minthogy a rendtartás szerint „tetszést vagy nem tetszést nyilvánítani a hallgató­ságnak tilos”, felszólította a vendégsereget, „hogy a tárgy komolysá­gához képest [...] illő és kellő csendben lenni szíveskedjék, aminek megtartására, amint keilend, bizonyosan intézkedni fogok.” A szo­kásrendet követve, elsőként a tárgy előterjesztőjének, a honvédelmi bizottmány elnökének adta meg a szót. Talán a helyszín méltósága és a történelmi pillanat nagyszerű­sége miatt szemmel láthatóan elfogódott Kossuth legkiválóbb szónoki erényeit csillogtatta,68 a Márczius Tizenötödike stílszerű észrevétele szerint „beszéde alatt prophetai dicsőségben tündöklött.”69 Hol tár­gyilagos, hol az érzelmekre ható, hol értelmi érvekkel operáló hatal­mas beszéde70 külön elemzést, értékelést igényelne, itt csak röviden vázolható a lényege. Hosszan és mélyrehatóan indokolta az ország­gyűlési határozat szükségességét. Először is felsorolta a katonai győ­zelmeket és ennek végén jutott el mondandója csúcspontjához: „Elér­kezett a perc, midőn Magyarországnak szabaddá, függetlenné kell 64 Márczius Tizenötödike, 1849. ápr. 14. l.p. 65 Április 14-én tartott CLXVIII-dik ülés jegyzőkönyve. = Beér, 1954. 400-40 l.p.; Közlöny, 1849. ápr. 17. 295-298.p. Lásd még: Irányi D. 210.p. 66 Szabó I. i.m. 36., 65.p.; Varga Z. i.m. 462-462.p. 67 Pap D. i.m. 61.p. A házszabály idézett 99. pontja: Beér, 1954. 130.p. 68 Vachott S.-né i.m. 110.p.; Mészáros L. i.m. 178-179.p.; Horváth M. i.m. 497.p.; Hunfalvy P. i.m. 25l.p. Vö. Varga Z. i.m. 456-458.p.; Gáborjáni Szabó B. i.m. 46.p.; Dankó I. i.m. 18-19.p. 69 Márczius Tizenötödike, 1849. ápr. 14. l.p. 70 Teljes szövege: Közlöny, 1849. ápr. 17. 295-297.p.; Pap D. i.m. 61-72.p.; KLÖM 14.köt. 874-885.p.; Katona T., 1987. 353-373.p. - Részletesen ismerteti, többször idézi: Horváth M. i.m. 497-512.p; Irányi D. 210-213.p.; Varga Z. i.m. 457-461.p.; Révész I. i.m. 427-43l.p.; Szabad, 1977. 158-160.p. _____________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom