A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)
Tanulmányok - Nagy Sándor: Kínvallatás a hajdúvárosok és a hajdúkerületi törvényszék előtt indított bűnügyekben
47 semmi teste a földet nem érvén pendebant in libero, keze már fejét sem birván, nem bizonyos és meghatározott órákig, hanem mindaddig, míg magára nem vallott, lábának összve kell csak egy órán is dagadni, de ha magára nem vallana, talán három óra alatt meg kellene halnia és így ezen szümyü kínt nem szenvedhetvén, kénytelenek voltak magukra vallani akár cselekedték, akár nem. Nyilván nem is találkoznék olyan ember, akit ebben szorítanak és sokáig benne tartják, hogy magára ne vallana. Az ügyész viszont részletesen kifejtette, hogy a kaloda nem tartúra. A további szóváltásokban a védő élénk színekkel ecsetelte, hogy milyen borzalmas kínvallató eszköz a kaloda, mert csak addig van szék a kihallgatandó személy lába alatt, amíg kalodába zárják, azután kirúgják alóla. Ha a védő előadásában volt is némi túlzás, az nem kétséges, hogy a kalodába zárás embertelen kínzás volt, semmivel sem enyhébb „sanyargatás”, mint a hóhér által végrehajtott tortúrának bármely fokozata. Kitűnik ez abból is, hogy az „adjudicalt sanyargatás után” mindkét vádlott beismerte az egymással való paráználkodást. Ezt a vallomásukat azonban a törvényszék előtt „revocálták”. Minthogy a végítélet szerint „a fiscalis procatornak próbáiból és a processuslis actácból világosan ki nem tetszik /a vádlottak/ nyilvánvaló paráznaságuk”, ezért nem emiatt, hanem megbotránkoztató magatartásuk miatt ítélték el őket.61 62 Egyébként a földesúri bíráskodásban már a XVI. századtól s még a XVIII. század második felében is alkalmazták a kalodát, de nem kínzóeszközként, hanem szégyenbüntetésként. Az ilyen célra használt kaloda fából készült és kerek nyílásaiban az elítélt nyakát és végtagjait meghatározott időre beszorították. Ez tehát lényegesen különbözött a Böszörményben vallatásra használt s szintén kalodának nevezett kínzóeszköztől. A hajdúkerületi törvényszék 1781-től kezdve a beismerő vallomás kikényszerítésére semmiféle testi kényszer alkalmazását nem rendelte el, viszont előfordult, hogy a nyomozást végző városi kiküldöttek - az ismételten kiadott helytartótanácsi és kerületi közgyűlési tilalmak ellenére - bántalmazták a gyanúsítottakat. Hajdű-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIV 61 Uo- 1761.Fasc.J.N°15. 62 Eckhart Ferenc: A földesúri büntetőbíráskodás a XVI-XVII. században. /Bpest,1954/16.,53.,91.,116.
