A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)

Tanulmányok - Ölveti Gábor: Virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében (1872-1929)

139 az újabb népszámlálást, illetve az általános választójog bevezetésére vonatkozó, az akkor éppen tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat elfoga­dását.23 Az 1910-es népszámlálás eredményeit figyelembe véve jelentő­sen bővült a választók köre, ezért az első választókerületbe besorolták a város külső területét felölelő Mezőségi szavazó kört is. A közgyűlés a törvényhatóság bizottság tagjait választó kerületek számát hétben, a választott képviselőket változatlanul 93 főben állapította meg. Bár az így módosított szervezeti szabályrendeletet - az 1914: XV. te. és an­nak végrehajtására kiadott 55000/1914. B. M. számú rendelet alapján - még 1914-ben jóváhagyta a belügyminiszter, a választás még 1927- ben is a korábban megállapított hat kerület szerint történt.24 25 A törvényhatósági bizottság megalakulásakor gyakran előfor­dultak olyan esetek, amikor a képviselők kettős jogon szerepeltek az összeállított névjegyzékben. Ilyenkor az érdekelt képviselők írásos nyilatkozata alapján dőlt el, hogy a tárgyévben, milyen jogon vesznek részt a törvényhatóság munkájában. Például az 1926. évi jegyzékben szereplő dr. Hadházy Zsigmond főispán, dr. Magoss György polgár- mester és dr. Vásáry István polgármester-helyettes-főjegyző, mint legtöbb adót fizetők és mint tisztviselők nyilatkozatuk alapján ez 25 utóbbi jogon gyakorolták tagságukat. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIV Állandó bizottságok. A fentiek szerint megalakult törvényhatósági bizottság önkor­mányzati munkáját nemcsak a közgyűlésen, a határozathozatal folya­mán gyakorolta, de az előkészítést végző állandó bizottságokban is. Az állandó vagy szakbizottságok elsősorban vélemény- és javaslatté­teli joggal voltak felruházva. A bizottságok egy része törvények és kormányrendeletek alapján, másik része az önkormányzat hatásköré­ből fakadóan alakultak meg. Debrecen sz. kir. város törvényhatóságá­23 HBML IV.B. 1403/a.23. 245/14192/1902. bkgy. sz.; IV.B. 1403/a.26. 122/7243/1905. bkgy. sz., 286/14700/1905. bkgy. sz.; IV.B. 1403/a.28. 403/19957/1907. bkgy. sz. 24 Magyar törvénytár. 1914. évi törvénycikkek. Szerk., Térfí Gyula. Bp., 1915. 138.; HBML IV.B. 1403/a.35. 156/9311/1914. bkgy. sz.; Közgyűlési jegyzőkönyv az 1927. évről. 205. 25 Közgyűlési jegyzőkönyv az 1925. évről. 801-802.

Next

/
Oldalképek
Tartalom