A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében (1872-1929)
135 legtöbb adót fizetők helvét a debreceni munkások és a politikai pártok képviselői foglalták el.10 A szünetelésen kívül 1920-ban a törvény szerinti működés rendjét az zavarta meg, hogy nem készült el időre az 1921. évi legtöbb adót fizetők névjegyzéke. A közgyűlés az ügyben nem állapított meg mulasztást, egyrészt azért, mert amire számítottak, a városokról és községekről szóló törvény ígért módosítása elmaradt, másrészt a kereseti adó kivetése elhúzódott.11 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIV Választott képviselők. A törvényhatósági bizottságban a 93 főből álló legtöbb adót fizetők csoportjának stabilitására nagy gondot fordítottak többek között azzal is, hogy a képviselői hely üresedése esetén azonnal behívták a soron következő póttagot. Amint látni fogjuk ez a létszámbeli állandóság és a bizottságon belüli túlsúly nem volt jellemző a választott képviselők esetében. A törvényhozók nem is tekintettek másként a képviselői választásra, mint a törvényhatósági bizottság "természetes fel- frissítésére".12 Az 1870: XLII. te. 27.§-a szerint: "Választó és választható a törvényhatóság mindazon lakosa, aki az országgyűlési képviselőválasztásra jogosítva van."13 A törvényhatóság központi választmánya a belügyminiszter rendeletére és a közgyűlés határozatára, a választójogi törvények alapján állította össze az országgyűlési képviselők választói névjegyzékét. A választói jogosultságot elsősorban az adózóképesség törvényben meghatározott mértéke alapján döntötték el. A mennyiségi mutatókat tekintve megállapítható, hogy Debrecenben az országgyűlési és a törvényhatósági képviselőket választók összlakossághoz viszonyított aránya rendkívül alacsony, a választói jogosultság a vagyonosok szűk körének kiváltsága.14 10 Közgyűlési jegyzőkönyv az 1919. évről. 56. 11 Közgyűlési jegyzőkönyv az 1920. évről, 671., 705.; Közgyűlési jegyzőkönyv az 1921. évről. 83-85., 88. 12 Közgyűlési jegyzőkönyv az 1926. évről, 923. 13 Magyar törvénytár 1869-1871. i. m. 214. 14 A városi lakosság létszáma a népszámlálás adatai alapján van megállapítva /1869., 1890., 1900., 1910., 1920. évek/.