A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)

Tanulmányok - Antal Tamás: Az ifjú Sesztina Jenő

124 Antal Tamás: Az ifjú Sesztina Jenő A Madárvédő Egyesület elnökeként - számos gazdasági elfog­laltsága mellett - megszerezte a nagyerdei madárvilág téli etetését, illetve lehetővé tette dr. Nagy Jenőnek, a Református Kollégium taná­rának, hogy részt vegyen az oxfordi VIII. Madártani Kongresszuson. 1933. és 1936. között a következő megtiszteltetések érték még Sesztina-Nagybákay Jenőt: tagjává választották a Debreceni Patronáge Egyesületnek, a Debreceni Kollégiumi Diák Szövetség el­nöki tanácsának, a Nemzeti Egység Párt választmányának: díszelnöke lett a Derecskéi Iparos Dal Egyletnek, tb. tagja a Debreceni Fűszerke­reskedők Egyesületének, a Városi Közművelődési Bizottságnak, tb. elnöke a Lawn-Tenisz Szövetség Tiszántúli Kerületének, a Vas-Gép Műszaki Kivitelező Védegyletnek. Tagja lett a Városi Zenedei Bizott­ságnak, igazgatósági tagja az Alföldi Takarékpénztárnak, díszelnöke a Debreceni Iparos Dalegyletnek.41 1937-ben további kinevezésekben részesült: tagja lett az Orszá­gos Közoktatásügyi Tanácsnak, az Országos Ipari Tanács Elnöki Ta­nácsának, Magyar Országos Nemzetközi Szállítmányozók Egyesületé­nek, az Országos Hitelvédő Egyletnek, társelnöke a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarának, díszelnöke a Hajdú-megyei Kertészeti Egyletnek, igazgatósági tagja a EMERGÉ & PALMA Kaucsuk Rí­nék42 Az OMKE hatodik kongresszusán a kereskedelem egyenjogúsí­tását, az életfeltételek javítását és a protekcionista "egy kézrendszer­rel" való szakítást indítványozta.43 Az év folyamán - mint a Református Kistemplomi Egyházrész presbitere - saját költségén felújíttatta a templom barokk szószékét. December 5-én az OMKE 32 tagú küldöttsége - élén Sesztina- Nagybákay Jenővel - Bécsbe utazott, ahol a kereskedelmi kapcsolatok élénkítéséről tárgyalt. Ott osztatlan rokonszenvvel, szűnni nem akaró tapssal fogadták a magyar kereskedők vezérének, Sesztina-Nagybákay Jenőnek, nagyszabású előadását: "Felülmúlt minden várakozást az a tisztelet és megbecsülés, amelyet Sesztina-Nagybákay Jenő a 41 Nagybákay (Rickl) Antal: im. IV. 175-205. 1. 42 Nagybákay (Rickl) Antal: im. IV. 243. 1. 43 Tiszántúli Ipar és Kereskedelem. 1937.szept. 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom