A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)

Tanulmányok - M. Antalóczy Ildikó: A blaszfémia és más vallásellenes bűncselekmények Debrecenben a XVIII. század közepén

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII 85 dultságot, részegséget, rossz modort, addig az alábbi cselekedeteket 1- 2 kivételtől eltekintve józanul és szándékosan követték el. Az Úr Napjának megrontásáért, azaz ünneprontásért állt bíróság előtt 1746-ban Terge Bálint, akit azzal vádoltak, hogy két évben is vasárnapi napokon „béllyogozott a Mezőn”. A tanúk is állították, ő sem tagadta, csupán azzal védekezett, hogy tizedes lévén kénytelen volt dolgozni. A bírák 2 heti aristomot szabtak ki rá.51 A város népének nagy botránkozására adott okot Adonyi Péter 1740-ben, aki a siralmas, gyászos pestises idő alatt a magisztrátus 1 évre szóló tilalma ellenére lakodalmat tartott, hegedűsöket hívatott, vendégeivel dőzsölt, táncolt. „Azonkívül is igen „notatus” ember részegeskedésérül és rossz erkölcsérül”, igy 6 napi arestomot kapott, az asztalos céhből kicsapták, mesterségtől eltiltották.52 Böjti időben a Szeles csapszéken mulatoztak 1749-ben Mócsi Andrásék, de cívisek lévén csak megpirongattatást kaptak, a nem civis csikós és a három cigány pedig fejenként 24 pálcát.53 Tibai Mihály 1741-ben nem tudta megbizonyítani, hogy templombaj áró, sőt egy tanú azt állította, hogy 16 éve egyszer sem látta „az Isten házában”. A bíróság ezért a „botránkoztató magacselekedetiért a bodnárságbéli gazdaságiul (!) suspendálta”, és keményen megfenyítette, hogy ezután a „Templomot gyakorolja”.54 Danka Ferenc csizmadiáról is azt állította felesége és apósa 1745 márciusában, hogy már karácsony óta nem volt templom­ban, amellett, hogy keményen káromkodik és a feleségét is öléssel fenyegeti. A céhtársa meg „versenyesnek” mondta. Az alperes a bíró­ság előtt így kezdte: „Aki Ipával Napával lakik, megesmeri a Magya­rok Istenét, engem nem becsülnek illendőképpen”. Aztán a templom­kerülésből is elismert 3 hetet, így összes bűnéért 2 heti aresomra ítél­ték.55 A templomi rend megsértéséért kapott az intés mellett feltételesen (!) 12 pálca büntetést 1744-ben Miskolczi Jánosné, aki miután már 51 Corpus Juris Hungarici i.m. István II.7., László 1.15-16..Kálmán II. 13-14.fejezetek, IV. A. 1 0 1 8. e. 6.k. 187. 1746.jún.4. 52 IV. A. I 0 1 8. e. 5.k. 219. I740.márc.5. 5j Corpus Juris Hungarici i.m. László 1.37. fejezet, IV.A: 1 0 1 8. e. 6.k. 513. 1749 .jún.9. 34 Corpus Juris Hungarici i.m. István 1.2.fejezet.3.§,9.,11.8. .László I. 11. fejeze­tek,IV.A.1 0 1 8. e. 5.k. 404. 1741 ,okt.7.,nov. 11. 55 IV. A. I 0 I 8. e. 6.k. 31. 1745.márc.27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom