A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)
Tanulmányok - Major Zoltán László: Erkölcsi problémák és bűncselekmények adatai a XVIII. század első felében Bihar vármegyében
44 Major Zoltán László: Erkölcsi problémák és bűncselekmények... kányság, a szodomia, a hűtlenség, a nemesek ellen elkövetett nagyobb hatalmaskodás, becstelenség. Ezeknek a „casus criminális” néven ismert bűncselekményeknek megtorlása legtöbbször halál vagy élet- fogytiglani, de legméltányosabb esetben is több évi börtön volt. A forrásokban előforduló bűncselekmények nagy száma és sokfélesége eléggé vigasztalan képet tár elénk a kor erkölcsi arculatáról. Természetesen be kellett vonni vizsgálódásainkba a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának anyagát is. Mindenekelőtt a Debreceni Egyházmegye irataiból a Közgyűlési Jegyzőkönyveket és a Püspöki Hivatal irataiban az Igazgatási iratokat vettük figyelembe. Az egyházigazgatás rendjéről történő intézkedések, az eklézsia igazgatásának ügyei ugyanis „az erkölcsre és a gondviselésre, a fenyítésre...” szolgáló utasításokat is tartalmaztak. Következésképpen bizonyos egyház-fegyelmezési tényezőkre is rá kell mutatnunk dolgozatunk további részében. Háborús viszonyok, közigazgatási változások, gyilkossági ügyek A Thököly-felkelés (1672-1685) és a török hatalom megtörésére vezetett tiszántúli hadjáratok (1687-1693) korszaka alatt nem volt egyetlen nyugodalmas év sem. Törökök, labancok és a felkelő hadak pusztították a vidéket. Várad és vele együtt Bihar vármegye végleges felszabadulása a török uralom alól csak 1692-ben következett be. A rácokkal való Váradolaszi összecsapás 1703. augusztus 6. után a következő évek is harcokat eredményeztek a Berettyó mellékén. Hadak vonulása jellemezte a következő éveket is. Súlyosbította a helyzetet, hogy 1706. folyamán több kuruc ezredben lázadás tört ki. Erdélyből és Magyarország falvaiból egyaránt arról számoltak be a földesurak, hogy a jobbágyság engedetlen, vakmerő beszédű, az úrbéres szolgálatokat nem tartja, a katonaság élelmezésének terhét nem tudja, vagy nem akarja tovább viselni. A harcok során az éhínség és a pestisjárványok egy kivérzett, legyengült társadalmat tizedeltek meg. Elesdnél 1709. július 27-én még Bagossy ezredes 500 kuruccal megtámadta a császáriakat, de azok visszaverték őket. A Rákóczi-szabadságharc vége már gyorsan közeledett. Mintegy 85 000 halottat követelt a nyolcéves há- 21 21 Kormos László: Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának ismertetője., Debrecen, 1984. 22. old.