A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)

Tanulmányok - Módy György: Ohat nemzetsége és a kései Ohati család birtokai

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII 29 Láttuk, az 1330-as években Ohaton földesurak voltak Miklós comes és leánytestvére Iloné. 1341. augusztus 6-án a két rész vitás határáról János borsodi főesperes előtt egyeztek meg Miklós és fia Demeter, képviselve a további négy fiút: Lászlót, Andrást, Pétert és Mihályt, valamint másik részről az akkor már Tamásfia István özve­gye Iloné és fia Kolozs. Miklós és fiai Ohaton öt jobbágytelket adtak külső tartozékaikkal a falu keleti oldalán a Kócsról Ősegére vezető nagy út mellett az ohati Szent György parochiális egyház kegyurasá- gában való részesedéssel együtt. Iloné és fia birtoka Árkustelek nép- telen földön három ekealja szántó is, ennek fele Ohat felől esett, másik fele az Árkus vizén túl. Az utakat és a legelőket közös használatban hagyták. Ohaton fontos közút haladt át, mely Miskolcról Pélyen ke­resztül vezetett Dorogmáig, ahol a Tiszán rév volt. 1332-ben említik со ezt az utat. A föesperes szeptember 13-án oklevélben tanúsította, hogy a határjárást megtartotta. Mint szomszédok jelen voltak Egyeki Emey fia Konch comes, Emey unokája Bamabásfia András egyeki nemesek, Ohati Omoldus Mihály, Imre és Tamás nevű fiai, valamint szomajomi Gergelyfia Kozma. Ohati Kolozs kérte, hogy legyenek je­len csegei , zárni és kocsi jobbágyok is. Ebbe nem egyeztek bele Mik­lós és fiai, mivel ezek velük "szemben álltak". így kötelezték magukat, hogy ha ezek vagy földesuraik, azok tisztjei Kolozst vagy utódait a birtokukban perrel vagy peren kívül háborgatnák, akkor őket a mo­nostor melletti saját részeikből azonos értékű birtokkal kárpótolják. Kolozs, képviselve édesanyját is, két nap múlva a föesperes fent is­mertetett két oklevelét az egri káptalannal privilegiális alakban átírat­ta.58 59 Ohati Miklós három fia Mihály, Demeter és András 1356 nyarán Demeter az 1334. évi az egyeki leánynegyedek kiadásáról szóló oklevelet 1367-ben az egri káptalannal privilegiális alakban is kiadatták, lásd Károlyi család oklevéltára I. 285-86. Az Egyeken birtokosokra lásd Módv: Egyek i.m. 184-85. 58 A Károlyi család oklevéltára. I. 139-142. - Hajdú-Bihar megyei Levéltár. XVI. 1. Oklevélmásolatok. 19. - 1332: Anjoukon okmánytár. II. 619. 59 A Károlyi család oklevéltára. I. 143-45. és 146-47. - A csegei, zárni és kócsi "homines populares" nyilván azért lettek "adversarios" Ohati Miklós családja sze­mében, mert a bizonytalan határok miatt jogtalanul ohati földet használtak. - Szomajom, a későbbi Angyalháza Zámtól keletre feküdt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom