A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)

Tanulmányok - Mónus Imre: A hajdúböszörményi Mezőgazdasági Egyesület 1907-1948

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII 237 1941-ben a téli gazdasági tanfolyam befejeztével Sebők Sándor igazgató kereste meg az Egyesületet, mert az ezüstkalászos gazdák havonta egy alkalommal találkozni szeretnének beszélgetés és kap­csolattartás céljából. Erre megfelelő helyiség lenne az Egyesület szék­háza, ha hozzájárulna a vezetőség. Együttműködés jött létre a két szerv között, mert ezeken az összejöveteleken az Egyesület tagjai is részt vehettek. A februári közgyűlés egyben a tisztújítás ideje is, mert a vezetőség három éves mandátuma lejárt. A közgyűlésen megjelent Dr. Szálkay Antal polgármester és Dr. Csorba Antal országgyűlési képviselő is. Az Egyesület utóbbi három évének munkáját értékelték és mindkét magasrangú vezető hozzászólt a városérdekeket érintő témákhoz. A polgármester összetartásra szólította fel az Egyesület tagjait, mert széthúzásra izgatok mindig akadnak, de a segítés módját nem mutatják meg. A kiegészítő hozzászólásokkal a Mezőgazdasági Egyesület köz­gyűlése az elnöki beszámolót elfogadta és a tisztújítás következett. Fegyveres András elnök a vezetőség nevében lemondott és előadta, hogy előrehaladott kora miatt az elnöki teendőket nem tudja vállalni, de köszönetét mond a tagságnak, hogy sok éven át támogatták őt elnö­ki munkájában. Javasolja, hogy az Egyesület Fazekas Gábort válassza meg elnöknek. Ő hiszi, hogy eredményes munka lesz Fazekas Gábor vezetése alatt is. Oláh Barna javasolta, hogy a közgyűlés Fegyveres András két évtizedes elnöki tevékenységét és munkásságát ismerje el és nyilvánosan szavazzon köszönetét, valamint örökös tiszteletbeli elnöknek válassza meg. Javaslatával a közgyűlés egyet értett, majd Ő is Fazekas Gábort javasolta az Egyesület elnöki székébe. Ezután sza­vazás következett és a közgyűlés egyhangúlag választotta elnökké Fazekas Gábort. Az elnök székfoglalójában megígérte, hogy mindent megtesz az Egyesület boldogulásáért és a pártpolitikától mentes szer­vezeti életre kérte a tagságot. Dr. Szálkai Antal polgármester is minden segítséget megígért az Egyesület további munkájához. Utána az Egyesület vezérkarának és választmányának újraválasztása következett titkos szavazással. Fegy­veres Andrást tiszteletbeli elnöknek választották 1941. február 9-én az Egyesületnek 280 fős tagsága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom