A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)

Tanulmányok - Szilágyi Gáborné: A debreceni óvodák építéstörténete (1844-1948)

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII 213 ban, a másik, az óvoda személyzete a továbbiakban is csak református vallású lehet. A tanács az első kikötést feleslegesnek tartja, mivel a városban a magyar tanítási nyelv törvényileg van biztosítva. A másik kikötést pedig az óvoda községi jellegével összeférhetetlennek tartják, ezért a törvényhatósági bizottság olyan értelmű határozatot hoz, hogy az óvoda kerüljön vissza az egyház kezelésébe 1916. január 1-től, ha az továbbra is ragaszkodik feltételeihez . Erre azonban nem kerül sor, az óvoda továbbra is községi kezelésben marad. Ebben az időszakban az óvodákban már beíratási díjat kell fizetni, melynek összege fél­évente 3 korona. Természetesen aki a helybeli rendőrkapitányság által kiállított szegénységi bizonyítvánnyal rendelkezik, az ingyenesen ve­heti igénybe az óvodai szolgáltatást. 1923 júniusában Vass Károly tanácsnok óvodaüggyel kapcsolatos beadványt nyújt be. Óvodai ünnepségen vett részt a József kir. herceg utcai óvodában, ahol ez alkalommal megtekintette az óvoda épületét és felszereltségét. „Azt állapítom meg, hogy az óvoda nem tudja kel­lőképpen ellátni az ő 60-80 növendékét játszóeszközökkel, mert a já­ték és foglalkoztató eszközök kellő számban nem állnak rendelkezés­re. Szükség volna palatáblákra, képes és verseskönyvekre, gyermekjá- tékokra, stb.” Valószínűsíti, hogy a többi óvodában is hasonló lehet a helyzet. A községi iskolaszék, mint óvodai felügyelő bizottság egyet­ért ezen felvetésekkel, de eddig anyagi fedezet hiányában nem volt mód, ezt a kérdést orvosolni. Intézkedéseket tesznek, hogy a város költségvetésében erre megfelelő összeget irányozzanak elő. 1924. ok­tóberében az óvónők felpanaszolják, hogy tanév kezdete óta nem kaptak takarítóeszközöket, mivel a Városgazdái Hivatal ezek kiadását megtagadta. A takarítóeszközök hiánya évröl-évre több beadványban is visszatérő probléma, míg végül 1926. szeptemberében az a megol­dás születik, hogy a Városgazdái Hivatal kiiktatásával az óvónők kap­nak 500 ezer koronát takarítószerek beszerzésére, amiről számlákkal kötelesek elszámolni. 1928-ban a M. Kir. Államvasutak üzletvezetösége megkereséssel fordul a városi tanácshoz, amelyben a MÁV mühelytelep mellett óvo­da létesítését kéri. A tanács a megkeresést a többi létesítendő óvoda ügyével együtt megtárgyalásra átadja a községi iskolaszéknek. A váro- 21 22 21IV.B 1403/a 36.k. 232/1915.bkgy. 22IV.B 1406/b 61.d. 25587/1932.

Next

/
Oldalképek
Tartalom