A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Zsidó közösségi vagyon Debrecenben
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII 179 rült.41 A templom saját anyagi erőforrás és több mint 700000 db tégla felhasználásával készült el.42 A Nagyváradról Deák Ferencre változott utca 8.SZ. alatti zsidó szenthelyet, az ottani főkántori lakással együtt 1922-ben renoválták.4’ Az épület 1944-ben háborús kárt szenvedett. Csengeri Leó a status quo ante izraelita hitközség elnöke 1946. május 16-án kérte a miniszterelnököt, hogy állami költségből építtessék újjá az ország második legnagyobb zsidó közösségének e ritka értékét.44 45 A hitközség 1948. október 7-én jelentette be a Deák Ferenc utcai templom kupolájának a lebontását. Az ideiglenes tetőfedést és a romeltakarítást a tanács engedélyezte.47 Miután a debreceni izraelita hitközségnek nem volt pénze az akkor már Petőfi tér 8.sz. alatti templom helyreállítására, a városi tanácsnak pedig városrendezési szempontból gondot okozott a romos épület, 1956 áprilisában tárgyalást folytattak a hasznosításáról. A megállapodás szerint a tanács a felújítást magára vállalta volna, ha a hitközség 25 évre átadja a templomot levéltár és könyvtár működtetésére.46 Az ilyen célú hasznosítás azonban csak terv maradt. A városi rendőrkapitányság a II.sz. SZTK rendelőintézet panaszára 1961. szeptember 8-án jelentette a hatóságnak, hogy az orvosi rendelőbe közlekedő gyalogosokat veszélyezteti a templom tetejéről és faláról lehulló pala, vakolat és téglatörmelék. Az I. kerületi tanács építési és közlekedési csoportja 14023/1962. számú határozatával engedélyezte a zsidótemplom lebontását.47 :A tanács igazgatási osztálya 1963-ban a telek kisajátítását és telekkönyvi lejegyzését rendelte el.48 A debreceni autonóm ortodox izraelita hitközség szefárd imaegyesületének a temploma 1906-ban a Csók u. 6.sz. alatt épült fel. A 74.90 n. öl telket és a Csokonai u. 8. számú házas ingatlant vétel jogcímén 1906. február 8-én jegyezték be a szefárd imaegyesület nevére. Debrecen város hatóságának 1919. március 13-i bizonyítványa szerint a szefárd hitfelekezet a két ingatlanon és ingóságain kívül más vagyonnal nem rendelkezett. Az ingatlan becsértékét az akkori forgalmi 41 A debreceni zsidók száz éve i.m.77-78.old. 42 HBML IV.8.1405/b. 140.d. II.364/1897. 43 HBML IV.B.I405/b.576.k.20161.iktatószám. 44 HBML XXI.505/a.48.d. 14756/1946. 45 HBML XXI.505/a. 174.k.34552.iktatószám. 46 HBML XXI11.116.83.d. 14140/1959. 47 HBML XXII 1.116.143.d. 15214/1962. 48 HBML IV.B. 1408/b.290.d.35335/1942.