A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 22. 1995 (Debrecen, 1995)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: Nagy főbírók és más jeles emberek debreceni házai; A Komáromy-ház története; A legrégibb debreceni ház története. Közli: Radics Kálmán
295 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXII irigyelt vagyonosodásra segítették szorgalmas polgárait: mégis Debreczen nem öltött magára olyan köntöst s nem vett fel olyan külső ábrázatot, mely a város fogalmának szokott megfelelni. Az a művelődési folyamat, amely általában létrehozza a városokat, amelynek hazánk a felvidéki és erdélyrészi városok alakulását köszönheti, részint a környező természeti viszonyok hatása, részint a magyar faj avitikus hajlamai következtébén a többiektől elütő, egy sajátos város-tipust fejlesztett ki Debreczenben. Ez a város nem csupán abban különbözik a magyarországi municipiumok legtöbbjétől, hogy ab ovo mindig magyar, hanem főként külsejére nézve. Királyi privilégiumnál fogva joga van magát kőfalakkal, bástyákkal körülvennie; mégis ezzel a jogával sohasem élt, pedig gazdagodásának folyton növekvő hire gyakran csábította ide a zsákmányra éheseket. Legszűkebb értelemben vett tüzhelyök, lakóházuk építésénél sem törekedtek a debreczeni polgárok állandóságra, minél nagyobb biztonságra, annál kevésbé a csinosságra és művészi kivitelre; pedig töröknél, tatárnál, labancznál, kurucznál majdnem veszedelmesebb ellenségök volt a tűz, amely számtalan Ízben elemésztette hajlékukat. De hát könnyű erős várfalakat s századokig tartó házakat építeni ott, ahol közel érik s olcsón vájhatják a kőbányákat. Talán az atheneiek sem tehették volna olyan csodaszéppé városukat a Propylaiakkal, a Parthenonnal, ha az Acropolis, a pyreusi hegyfok, a Hymettos és Pentelikon nem adja a legjobb homok- és mészkövet és a legszebb márványt ?! A debreczenieknek csak fájuk, agyagsárjuk és nádjuk volt; tartós és művészi becsű házak előállításához nem alkalmas anyag; mégis már több kényelemhez segíti őket, mint amennyit őseik a Don melléki pusztákon szellős sátrak alatt élvezhettek. Tehát a környezet és az örökölt faji természet összhatásának tulajdoníthatjuk, hogy Debreczen az országnak egy időben legnépesebb, különben is mindig népes városa egészen a legújabb időkig inkább egy nagy faluhoz, mint igazi értelemben vett városhoz hasonlított. A nádfedelü házak itt-ott még most is láthatók utczáin. A XVIII. századbeli összeírások tanúskodnak róla, hogy a legtöbb ház fából épült, vagyis sárral betapasztott karókból; száz számra olvasták össze a földházakat; a lakosság szegényebb része túlnyomólag ilyenekben húzta meg magát; aránylag igen kevés volt a téglafalu ház, amelyet a régi Írások "lapideaa domus" (kő ház) névvel különböztetnek meg. A Piaczon és
