A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 22. 1995 (Debrecen, 1995)
Tanulmányok - Draviczky Imre: A hajdúnánási ipartestület története (1903-1949)
delmeskedett. Az írás csupán arról tudósít: kérdést intéztek Ökrös Sándorhoz, hogy adjon felvilágosítást a közgyűlésnek a történtekről... Ökrös komor beszédben ismerteti a helyzet jogosságát... A Közgyűlés hallgatott." (1919. márc. 30.) A következő gyűlés már a kommün bukása után hivatott össze és mintha feledték volna a nem régi rosszat. Még örömhírrel is szolgált a vezetőség, amikor bejelentette "A kuglizó jókarba hozatott és átadatott rendeltetésének." (1919. júl. 8.) A háború végén bekövetkezett román megszállás, nem csak megalázó volt az itt élőknek, de a szépen hangzó ürügy alapján igencsak ki is fosztották a nánásiakat. Amit csak tudtak magukkal vittek. "Jegyző előterjeszti a város képviselőtestületének a 3.6205/1920- as számú határozatát, melyben a Román Királyi Hadsereg Kormányzósági tábornoka által vármegyénkre kirótt 900.000 Korona megszállási költségből, városunkra eső és már befizetett 100.000 Korona összeg visz- szatérítését... kereskedő és iparos polgáraira való kivetés útján határozta el. Visszafizetni azt azon indokkal, hogy a földművelő kisgazda közösség, a jószág és termény rekvirálással már súlyos áldozattal járult a megszállási terhek viseléséhez, míg köztudomású, hogy a kereskedők és az iparosok sok száz percentes uzsora kamatot a föld dolgozó népétől."" Az átirat roppant felháborodást okozott. Azonnal levelet fogalmaztak és küldtek a rendőrkapitánynak, melyben rendezést kértek! A nagy felháborodás, csak bizonyos mértékig volt jogos. Ugyanis a város parasztjaitól valóban nagyobb értéket vittek el arányosan, mint a reklamálóktól. 1920. január 25-én a testület vezetői a következők: Elnök: Lantos Imre, alelnök Nagy Demeter, Pénztámok: Balogh Miklós, Gondnok: Kéki Márton, Jegyző: Mikó József, könyvtámok: Máró István, Szám- vizsgáló bizottsági tag: Horváth Gyula. Megcsonkított ország tönkretett gazdaság Az ipartestület vezetői és tagsága ahol tudott segített. Ez nem csak az itteniekre vonatkozott. Szép példája ennek az alábbi irat "Elöljárósági gyűlésen beható vita után, méltányolva Orbán János tánctanár jelenlegi nehéz helyzetét, hogy menekült egyénnel áll szemHajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXII __________________149