A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi büntető törvényszék 1861-1871. évi működésének vázlata

Arra tekintettel, hogy vádlott a bűncselekményt "józan és ítélőké­pes állapotban követte el", a törvényszék 20 esztendei rabságra ítélte. A királyi, majd a hétszemélyes tábla az ítéletet helyben hagyta.5 A törvényszék csak ebben az egy esetben szabott ki 20 évi börtönt. Emberölés miatt 10 esztendei börtön kimondására két esetben ke­rült sor. 4. K. Sándor, 44 éves, nánási földmívés 1868 október 9-én Magi János házánál együtt borozgatott Szabó Istvánnal. Valami miatt össze­szólalkoztak, ölre mentek egymással, de Magi szétválasztotta őket. Estefelé K. Sándor hazament, magához vett egy botot és egy ház kerí­tésének a szegleténél lesben állva várakozott Szabóra. Amint az a kerí­tés mellett haladt el, megrohanta, a bottal főbe sújtotta. Mivel nem esett el, felbuktatta. Előbb fojtogatta, majd botjával ütlegelte. Az elszenve­dett sérülések következtében a szerencsétlen ember másnap reggel ki­múlt. A törvényszék azért ítélte a vádlottat 10 évi börtönre, mert a cse­lekmény végrehajtására felkészült, áldozatát lesből támadta meg, és javíthatatlan rossz természetéről, büntetett előéletéről ismert személy volt a városban. Az ítéletet a királyi és a hétszemélyes tábla is helyben hagyta 6 5. Ifj. F. József hadházi legény 1871 április 10-én délelőtt a temp­lomból hazament és szokása szerint szalonnát vágott magának. Bete­gen fekvő anyja az ebéd előtti szalonnázás miatt "megszólította", haza­érkezett mostohaapja is helytelenítette rossz szokását. Emiatt a vádlott a kenyeret és szalonnát az ablakba dobta és késsel a kezében kiment az utcai kapuhoz, majd ingerülten visszaindult a lakásba. Mostohaapját a pitarban szembe találta és olyan erővel szúrta szíven, hogy - a bonc­jegyzőkönyv szerint - még a bordaporcot is kettévágta. A sértett arccal a földre esett és azonnal meghalt. 5 Uo. 1869. Fasc. 5. K. № 32. 6 Uo. 1869. Fasc. 5. K. №210. 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom