A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Balogh István: Oklevelek Debrecen város és a nemesek viszonyához (1587-1604)

gyelembe véve Debrecen mezővárosunk eszes bírájának és esküdt pol­gárainak hűségének és hűséges engedelmességének és szolgálatának érdemeit, amelyet azok boldog emlékezetű fejedelem elődeink és aztán irányunkba is kedvező és kedvezőtlen alkalmakban egyenlőképpen ta­núsítottak és a jövőben is tanúsítani akarnak, a nevezett Debrecen me­zővárosban Csapó utcában levő, egyfelől most eszes Kádas István, ré­gebben pedig Lakatgyártó Gergely és Kristóf, másfelől pedig Szabó Boldizsár és Borbély Benedek háza szomszédságában, Bihar várme­gyében levő telket és nemesi kúriát, amely egykor néhai nemes Duskás Sára, elsőbben Posztómetsző Deák András, aztán pedig Tharkó Ferenc - mindketten debreceni lakosok - feleségéé volt, de bizonyos 500 ma­gyar forint tényleges adósság fejében azt nagyságos néhai Keresszegi Csáky Dénes fia a már elhalt Mihály törvényes beiktatás által elfoglalt volt, most már azonban az említett Csáky Mihály halálával mindkét nembeli magszakadása után ennek az országnak törvényes és régóta bevett szokásai szerint reánk, következés képpen adományozásunkra háramlódnak bizonyult, szokásos módón és törvényesen át is adódott, annak minden királyi jogát - ha valami azon a nemesi telken lenne, és annak birtokában lenne, vagy bármi féle úton-módon és jogcímen min­ket illetne - mind adományt, szőlővel beültetett kertjével, összes ha­szonvételével, gyümölcsével, járandóságával és tartozékával, bármi né­ven nevezendőkkel együtt, amelyek arra régóta és joggal tartoznak vagy tartozhatnának valóságos határai és régi mesgyéi között Debrecen mezőváros említett bírájának, esküdt polgárainak, továbbá összes lakó­inak, azok utódainak és örököseinek kegyesen adtuk és átengedtük, amint hogy adjuk és át is engedjük örökös joggal és visszavonhatatla­nul tulajdonlásba és birtoklásba, minden idegen jogának épségben tar­tásával jelen levelünk erejével és és tanúbizonysága által. Kelt Gyulafehérvár városunkban az Úrnak 1592. évében július 15­én. Báthori Zsigmond Kovacsóczy Farkas sk kancellár sk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom