A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: A Debreceni Fazekas Ipartársulat története a levéltári források tükrében
Izgalmas kérdésnek bizonyul: végül is miben volt más a céh és a társulat? A társulattá válás egyik célja az iparszabadság megteremtése volt. Ezt egyrészt a társulatba való felvétel útján kívánta megvalósítani:"...a debreceni fazekas ipartársulatnak tagjai lehetnek általában mindazok, kik a fazekas mesterséget Debrecen szabad királyi városban, az ipartörvény értelmében önállóan gyakorolják..."11 Nem volt kötelező a belépés. Ha viszont valaki be akart lépni, e jogot még akkor sem lehetett megtagadni, ha nem volt képesítése, mert az iparszabadság e korábbi kényszert feloldotta. E rendelkezés visszahatás volt a céhek kemény törvényeire. Hiszen a céhszervezetbe csak a vizsga letétele, a legényidő letöltése, a vándorlás bizonyítása, a mestervizsga és mesterasztai megfizetése után juthatott be valaki. Az ipart gyakorlókat ezzel megkímélte a felvétel körüli visszaélésektől, ugyanakkor nagyban kedvezett a kontároknak azzal, hogy feloldotta őket a szakmai képességet igazoló remekkészítés, tehát a mestervizsga alól, mely a kézműipar megfelelő szintjét biztosította. Egyszerűen jelentkeznie kellett a felvételt kérőnek és 20 Ft belépési díj, ill. a választási bizottság vagy közgyűlési végzés alapján felvették. Belépés után a társulati szabályok megtartása mellett élvezhette a társaság előnyei. A szervezetbe belépett tagok jogai és kötelességei különösebben nem tértek el egymástól, hiszen a céhnek és a társulatnak is célja volt az iparban dolgozók érdekeinek védelme. Önkormányzatuk "lerendezte" a tagok közötti vitás ügyeket és csak ha nem született egyezség, akkor fordultak felettes hatósághoz. A tagok közvetlenül vettek részt a szervezeti ügyek intézésében, a közgyűlésen indítványozhattak, szabad véleményt nyilváníthattak, szavazási és választási joguk volt. Jogaikat személyesen gyakorolhatták, kivéve persze a nőket és árvákat, akik egy tag meghatalmazottjaként szólalhattak bele a céh és a társulat munkájába. Mindkét szervezet feladatának tekintette a beteg, elszegényedett mesterek, legények, a mesterözvegyek és árvák gondviselését, az elhaltak végső tisztességtételét.12 11 HBML. IX. 233/3. 12 A céhszabályok viszont szigorban megszabták, hogy a mesterözvegyek csak addig folytathatták a mesterséget, inig férjhez nem mentek egy fazekas mesterhez. Addig inast sem fogadhattak. A beteg mesterek számára vigyázókat rendeltek ki, szükség 201
