A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen 1900-1910 közötti vendéglátóiparáról
vizsgált korszak további éveiben is újból és újból megérkezett a női zenekar, de ezekben az években ismét Földesi Szerén a prímás.1118 Erőss Jakab, a kisebb debreceni cigánybandákon felül és a női zenekarokon túl más társulatokat is felfogadott vendégei szórakoztatására. 1901-ben pl. Koczé Antal országos nevű cigányprímást, de szerződtette a Budapesti Vakokat Gyámolító Intézet növendékeiből szervezett együttest is /vezető: Gálly Ignác/.* 109 * De ebben a kávéházban játszott Veres Elek győri prímás és bandája, valamint Lukács Károly sátoraljaújhelyi zenekara is. Az évek során a "Magyar királyban" többször megfordult a "Balaton tamburazenekar" is. A legkülönösebb műsorok egyike volt , amikor a helybeli zsidó templomi kórus lépett fel Veress Tóni zenekarának kíséretében."" A zenekarok mellett a "Magyar király'-ban további szórakozást jelentett a biliárd és a sok országos és külföldi lap, köztük a "Schick" című női divatlap is 111 A kávéház nemcsak a főétkeztetésekre, de reggeliztetésekre és uzsonnáztatásokra is felkészült. Jelentős és széles skálájú volt pincészete, ahol magyar és küföldi borok sokféleségét lehetett megtalálni. A Piac U.67. szám alatti részlegről feltétlenül el kell még mondani, hogy ugyanebben az épületben működött a "Frohner szálló", amely ebben az időben elsősorban az ortodox zsidó kereskedelmi ügynökök szállodája volt. NAGYERDEI KÁVÉHÁZ kávéház és cukrászda /Nagyerdő- ma Oláh Gábor u. 12./ Németh András az "Aranybika" későbbi bérlője 1902-ben ajánlatot tett a városnak, hogy hajlandó a Polgári Lövészegylet régi épületét bérbevenni 1903 nyarától évi 1.200 koronáért. Ajánlatát 1903-ban is megismételte azzal, hogy oda kávéházat és cukrászdát rendez be saját költségére kijavítva az épületet. Vállalja, hogy bevezetteti a légszeszvi"K D. 1908. aug. 2. 109 DH. 1909. dec. 2.. D. 1910. júl. 14. ""DU. 1902. aug. 6.. UDFU. 1901. júl. 30.. aug. 22. 111 DU. 1901. márc. 5. 180