A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai

könnyű munkában és fenyítékben tartani, azonban a Tanító gyengeségét is hamar átal látják, a mely osztán mind a Vallás és Isten Dicsősége eránt való buzgóság: mert inkább akarták, hogy más tudomány szenvedjen, mint sem abban essék fogyatkozás és hiba, a melly a Vallásnak és ennél fogva az egész társasági életnek fundamentuma.”43

A professzorságra való jelölést mindenki a megbecsülés jelének tekintette. Ez azonban nem azt jelentette, hogy valamennyien vállalták is a tisztséget. Többen voltak olyanok — vidékiek is —, akik a felkészültségükben nem bíztak vagy egyszerűen a nyugodt prédikátori állást nem cserélték fel a professzorsággal. A debreceni egyház konzisztóriu- uma 1786-ban Eresei Dániel mezőtúri prédikátort szemelte ki ilyen tisztségre, de ő azzal hárította el, hogy a terhes hivatalra nem tekinti magát „capax subjectumnak” (rátermett egyéniségnek), mert — írta levelében — „ha mit tudtam is a Tudományokból, mellyeket N. Tiszteletes Ipám Uram a N. Collégiumban nagy haszonnal tanított: böltsen meg ítélhetik a tekéntetes Urak, hogy kilencz esztendőknek el forgása alatt, a mi- ólta a Prédikátori Hivatalt viselem, már igen el felejtettem.”44 A Debrecenbe való Földvári József tiszteletes is 1807-ben hasonló indokkal mondott nemet a felkérésére: „ha ez előtt néhány esztendővel esett volna, örömest vállalt volna mindent, valamiben Publicum kívánta volna szolgálatát: de már most, minekutánna a Prédikátorságban 12 esztendőt el töltött, és ebben tsendességet talált: a Professzorságot fel nem vállalhatja.”45 De feleslegesen keresték meg az egyházkerülettől 1807-ben a helybéli nagynevű botanikust, Diószegi Sámuel uramat46 és 1822-ben Gyárfás Pál domsödi (Pest m.) prédikátort is.47 A többség azonban vállalta a feladatot, az már más kérdés, hogy annak — az egyéni tehetségből adódóan — különböző színvonalon tudtak eleget tenni.

Vagyonszemlélet — társadalmi jogállás — életmód

A szakirodalom korábban — ha nem is a teljesség igényével — a professzorok tanári és tudományos munkásságát behatóan vizsgálta, s ez az eljárás helyénvalónak is látszik. A probléma abból származik, hogy ezt nem követte a vagyonszemlélet, a társadalmi jogállás és az életmód feltárása, ami teljessé tette volna a professzorok portréit és elősegíthetné a hitelesebb társadalomtörténeti megítélést. A hiányosság abból az általánosabb vetületű szemléleti alapelvből következett, hogy az egyház- és iskolatörténet ezeket a szempontokat egészében véve a sokadrangú kérdések közé utalta vagy egyszerűen nem vett tudomást róluk. Szabályt erősítő kivételként talán csak Révész Imre munkásságára utalhatunk.48 Pedig az egyháziak, beleértve a református papokat és professzorokat is,

43 1807. augusztus 24-én kelt levél. TtREL. I. 99. e. 2.

44 Eresei Dániel levele a főbíróhoz, 1786. augusztus 9. TtREL. I. 99. e. 2.

45 A debreceni eklézsia levele a szuperintedenciához, 1807. november 3. TtREL. I. 1. p. I. No. 14.

46 Uo.

47 Gyárfás Pál levele a Tiszántúli Egyházkerület kurátoré tusához,/ 1822. szeptember 3. TtREL. I. 99. e. 2.

48 Révész Imre: Sinai Miklós és kora. Adalékok a XVIII. századvég magyar társadalomtörténetéhez. Bp. 1959., Vő.: Bécs Debrecen ellen. Vázlatok Domokos Lajos (1728—1803) életéből és működéséből. Bp. 1966.

33