A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai

kázat nélkül érdemes megjegyezni, hogy a „túlzsúfoltság az oktatás eredményének a rovására ment.”12 Ennek ellenére, hazai mércével mérve és összevetve a többi kollégiummal, ellátta a feladatát. A tömegoktatás mellett a külföldi egyetemekre is megfelelően előkészítette a tanítványait, bár ezúttal is szóvá kell tenni, hogy a peregrinációban a tanulóknak csak elenyésző töredéke, mégpedig a színe-java vehetett részt, így nem reprezentálhatta általánosítható jeleggel a tanulmányi munka színvonalát. Még sincs okunk kétségbe vonni ebben a tekintetben a professzorok 1777. évi értékelését a kollégiumról, miszerint „solidus (igazi) és valóságos tu- dományú ifjakat nevelt ez fel minden Disciplinákban. Megesmerik azt a Lutheránus Atyafiak ez Hazában. Oda ki pedig a Helvetiai és a Belgiumi Academiakban tanító Professzorok tudva tartyák, a kik előtt a Debreczeni Collegiumban tanult ifjak Minden Magyar Országból ki mentek között leg készültebbeknek tartattnak. Csak mostanság is jöttek erről hiteles attestatiok (bizonyítékok) hozzánk.”13 A valóságtól viszont nagyon elrugaszkodott Rainer osztrák főherceg, aki 1810-ben fordult meg a városban és a kollégiumról úgy nyilatkozott, hogy a tanulók ott „némi pedáns iskolai bölcsességen” kívül egyebet nem tanulnak.14 Azt ma már a szak- irodalom sem vitatja, hogy ekkortájt a tanítás szemlélete a kollégiumban megkövült s komoly lépéshátrányba került az európai kultúra követésében, ismeretanyagot azonban bőven vihettek magukkal az onnan kikerülő diákok.

Az egyházi és iskolai vezetés tisztában volt a zsúfoltságból következő nehézségekkel, az anyagi gondok azonban nem engedték meg az oktatók létszámának az emelését. Az ebből eredő megszorítások egyaránt vonatkoztak a professzorokra és a préceptorokra. Amikor 1801-ben az egyházkerületi főgondnok a szuperintendenciának azt a kérdést tette fel, hogy a kollégiumban a 2-300 fős középiskolás osztályokat nem volna-e jó kétfelé szakítani, az lett a válasz, hogy „Kétség kívül jobb volna; de mivel ez által a Preceptorok számát is szaporítani kellene, azoknak fizetésére pedig a Collegiumnak fundusa nintsen.. .”15 A debreceni református egyház konzisztoriuma pedig 1807-ben — hasonló indokkal — a professzorok számának a növelése ellen tiltakozott: „Nem h^dja helybe Con- sistoriumunk azt is, hogy a Theologiai Professorok száma idő előtt és szükség nélkül szaporíttatik. Most sem tudjuk illendőképpen fizetni Tisz- t-eletes Professzorainkat, és a miá sok kedvetlenség van, a tudományok kárára. Attól lehet tartani, sőt talán már benne is vagyunk, hogy a szükség miatt a tudományokat öszvébb kell huznunk.”16

Arról pedig végképpen szó sem lehetett — ismét csak anyagi okok miatt —, hogy külföldi tudósokat is meghívjanak a kollégiumba, akárcsak esetenként is, ahogyan az Sárospatakon és Gyulafehérvárott előfordult. Igaz, hogy ez utóbbiakat is az erdélyi fejedelmek mecénatúrája tette lehetővé. Alkalmazásuk sokszorosan költségesebb volt a hazaiakénál. Példaként elég arra utalni, hogy I. Rákóczi György erdélyi fejede12 Nagy Sándor: i. m. 194. 1.

13 1777. szeptember 20. TtREL. I. 1. p. 4. VI. No. 2.

14 Rainer osztrák főherceg utazása 1810-ben. BSz. 1894. I. 205—207. 1.

15 1801. augusztus 7-én kelt jkv TtREL. И. 1; c. 2. No. 303.

16 TtREL. I 99. e. 2.

26