A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai
évi nevezi a tanárokat professzoroknak.'* Korábban rektor, méginkább supremi docentes (fő tanító) elnevezéssel illették őket.4 5 6 Magyar megfelelőként gyakran találkozunk a mester kifejezéssel is.0 A kollégium rangját és hírnevét a professzorok biztosították. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nevüket és a legfontosabb adataikat ismerjük, s így módunkban áll bizonyos statisztikai jellegű következtetések levonása is.7 8 A legfontosabb talán annak megállapítása, hogy a debreceni kollégiumban fennállásának az 1848-ig terjedő vizsgált közel három évszázadában 118 professzor tanított. Létszámukat alapvetően a tanszékek száma határozta meg. 1549—1846 között folyamatosan 11 tanszéket szerveztek,” s ezeket kellett betölteni, amikor újat alapítottak vagy megürültek. A tanszékek száma mellett jónéhány más — ha nem is hasonló nagyságrendű — szabályozó tényező befolyásolta a professzorok számának alakulását. Általánosabb vetületű törvényszerűségként figyelhetjük meg, hogy a professzorok a XVIII. század közepéig nagyon rövid ideig viselték tisztségeiket és így gyorsan váltogatták egymást. Az 1660- ban kinevezett Váradról idemenekült Martonfalvi György előtt nem fordult elő, hogy bármelyik professzor élete végéig ült volna a kollégium katedráján. Ezt követően viszont már eléggé általánossá vált. Korábban olykor csak néhány hónapig vagy egy-két évig tartott a megbízatás és aztán váltásra került sor. Az 1586. évben Félegyházi István és Gönci Fabricius György személyében ketten is osztoztak az akkor még egyetlen kollégiumi tanszéken. Gyulai János 1585-ben és Vörösmarti János 1595-ben csupán egy-egy esztendőt töltött a debreceni kollégiumban. A rövid ideig tartó tisztségviselésnek ekkortájt is többféle oka lehetett. Egyeseket a háborúk kényszerítettek futásra, így történt ez 1603-ban Alvinczi Péterrel. Mások egyéb tisztségekbe kerültek, mint ahogy Milotai Nyilas István is a kál- lói parókiával cserélte fel 1604-ben a kollégiumi tanárságot. De bizonyára sokuknak maga a fenntartó egyház mondott fel, élve a meghívás és a ma- rasztás jogának az alkalmazásával. A XVIII—XIX. századi viszonyokra már általában az volt a jellemző, hogy a professzorság hosszú időre szólt és életfogytiglanig is tarthatott. Ekkor is előfordult, hogy valakit idegennek vélt eszmeisége miatt menesztett az egyház, mint ahogyan ezt tette 1803-ban Lengyel Józseffel. De feljebb is léphetett a ranglétrán, miként Budai Ézsiással történt, akit 1821- ben püspöknek választottak. Még inkább azonban saját elhatározásból nyugdíjazással távoztak, ahogyan ezt — többek között — Magyar Mihályiból, Zákány Józsefről és Sárvári Pálról tudjuk. Jónéhányan azonban a kollégiumból haltak ki. Csupán példatár jelleggel utalunk arra, hogy Martonfalvi György 21, Szilágyi Tönkő Márton 30, Szatmári Paksi István pedig 43 esztendeig viselte magas iskolai tisztségét. 4 A tanárokról „De professoribus” címen szerkesztette meg a törvénycikkeket. Közli Békefi Rémig: A debreczeni ev ref. főiskola XVII. és XVIII. századi törvényei. Bp. 1899. 152—157. 1. 5 Balogh Ferenc: i. m. (Adattár) 233. 1. 6 Barcsai Ákos is 1666. október 26:-án a „Schola Mester fizetésére” rendelt 200 forintot érő sót a dési aknából. TtREL. Z. 28. e. P. 576. 7 A névsort közli Bakóczi János: A debreceni ev. ref. főiskola tanárai. DPL. 1981.'247, 250. 1. 8 Nagy Sándor: A debreceni Kollégium története. I. Debrecen, 1940. 297—302. 24
