A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Timár Lajos: Gondolatok a debreceni mezőgazdasági népesség tagoltságáról (1920-1941)

Tágabban a Tiszántúlnak a gyenge konjunkturális helyzetét az 1930-as évek átlagában jól jellemzi az, hogy a kataszteri holdankénti üzemköltség és a halmozott bruttó termelési érték alakulása között az 1931—39. év átlagban csak rendkívül gyenge -j-0,19 korreláció mutatkozik. Az üzemköltség a Tiszántúlon az 1932-es évtől kezdve egészen 1936-ig fokozatosan apadt, olyannyira, hogy az üzemköltség nagy %-át kitevő adó mellett az üzemek kénytelenek voltak elhanyagolni a tőkefenntartást és anyag- beszerzést. vagyis a tiszántúli 20—50, 50—100 kataszteri holdas gazdaságok egyre külterjesebbekké váltak. Hogy a válság időszaka alatt nem az új beruházásoknak volt szerepe, hanem a meglévő vagyon felélésének, ezt legszemléletesebben az bizonyítja, hogy 1932—36. között az egy kataszteri holdra jutó forgótőke és a halmozatlan bruttó termelési érték között gyenge negatív (—0,33) korreláció mutatkozott, ugyanakkor az üzemtőke és a halmazatlan bruttó termelési érték alakulása között közepes pozitív (—{—0,61) összefüggés mutatkozott. A Dunántúl mezőgazdaságának eltérő, kedvezőbb helyzetét jól mutatja, hogy 1931—38 között a forgótőke és a halmozatlan bruttó termelési érték között közepes pozitív (-f-0,66) összefüggés mutakozott, szemben az Alfölddel, ahol —0,33 volt ez a mutató.

A Tiszántúlon az árutermelés, a készpénzbevétel csökkenésének okát az árak általános esése mellett abban kereshetjük, hogy a közép- és gazdagparaszti gazdaságokban az üzemstruktúra egyre külterjesebbé vált. Ezt jól mutatja, hogy még 1932—36. között is közepes összefüggés mutatkozik az egy kataszteri holdra jutó üzemköltség és készpénzbevétel között (-{-0,56). A készpénzkiadás és készpénzbevétel között ((1931—39) a Tiszántúlon (—j—0,57) közepes pozitív összefüggés mutatkozott, dunántúli gazdaságoknál ennél erősebb (-{-0,68) korreláció mutatkozott. Másrészt míg a Tiszántúlon a készpénzkiadások 1 P-nyi növelése a készpénz- bevételeket csak 1,2 P-vel növelte, addig a Dunántúlon 2 P-nyi kész- pénzbevétel növekedést okozott. (Regressziós ,,b”-tényezők) A dunántúli gazdaságoknál a szarvasmarhatenyésztés kiemelkedő szerepét jól mutatja az, hogy a szavasmarhatartás bruttó termelési értéke és az össsz kész- pénzbevételek között is (+0,59) közepes összefüggés mutakozott (1931— 38). A Tiszántúli közép- és gazdagparaszti birtokok üzemstruktúrájának ellentmondását jól mutatják a következő számítások. Az 1 kataszteri holdra jutó ipari eredetű anyagfelhasználás és a halmozatlan bruttó termelési érték között negatív összefüggés volt (—0,33), viszont az ipari eredetű anyagfelhasználás és a készpénzbevétel között közepes pozitív összefüggés mutatkozott (+0,48).

Tehát az ipari eredetű anyagfelhasználás csökkenése (az egy kataszteri holdra jutó ipari anyagfelhasználás 18,4 pengő volt, 1935-re 6,5 pengőre csökkent) szükségszerűen a készpénzbevételek csökkenését jelentette. A csökkenő készpénzbevételek miatt csökkentek a gazdasági készpénz- kiadások is. Viszont a készpénzkiadás és készpénzbevétel között majdnem erős, pozitív összefüggés mutatkozott (+0,6 1931—39 között).

Tehát itt egy önmagát erősítő negatív ellentmondást tárnak fel a korrelációs számítások. Ennek az ellentmondásnak lényeges szerepe volt a tiszántúli, s így a debreceni közép-gazdagparaszti birtokok fokozódó külterje- sedésében.

140