A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Orosz István: A belső legelő használata Debrecenben a XVIII-XIX. században

A bellegelő nevének megfelelően természetesen elsősorban legeltetés céljait szolgálta, a korábban említetteknek megfelelően a kezes jószágoké volt. Az 1867-ben keletkezett — említett — közgyűlési jelentés szerint „igavonó jószágok, fejős tehenek és borjaiknak, fejős juhoknak, házi szükségre való sertéseknek szolgál máig is”. Ezt az állítást a belső legelőn járó állatokról készített kimutatások mindenben megerősítik.7

1866-ban, illetve

1871-ben volt a bellegelőn

fejős tehén

2 203

2 010

tavalyi borjú

258

285

sertés

2 767

2 933

fejős juh

16 277

7 504

összesen:

21 505

12 732

A város körüli legelőn tartott állatok a teljes debreceni állatállománynak 16—25%-át jelentették. Semmi okunk nincs feltételezni, hogy a korábbi évtizedekben, más lett volna a helyzet

A kezes jószágok mellett időszakonként a bellegelőből hasítottak ki egy részt a vágómarhák számára is. A debreceni mészárosok már a XVIII. században is vágtak évente 3—6000 szarvasharhát is8 és a levágásra szánt állatokat igen gyakran előre megvásárolták. A város biztosította, hogy e csordákat vágósúlyuk megtartása érdekében legeltethessék.

A belső legelő használatának 1818 előtt nem voltak korlátái.9 A szabályozás csak arra terjedt ki, hogy nem volt használható a bellegelő a heverő állatoknak, tőkenyájaknak, csak a kezes jószágoknak. 1795-ben, amikor a külső legelőt használó nyáj-juhászok állataikat a belső legelőn akarták járatni, közgyűlési határozattal tiltották meg, hogy a nyáj juhokat Szent György napjától Szent Mihály napjáig a Hortobágy mellől nem szabad „a város körül való nyomásra bé hajtani”. Méltányosságból azonban megengedték, hogy „azon juhos gazdáknak, akiknek még a közelebb való határokon szállások nintsen s föld competál, közel a juhok legelő mezejéhez, úgy, mint Elepen, Kösély-szegben, Álomzugban, vagy Mike lapossán adódjék föld”.10 A felsorolt határrészek többségükben a város kaszálói voltak, a külső legelő és a szántóföldi övezet között, mindenesetre távol a belső legelőtől.

A zálogos puszták 1818. évi megváltása, illetve a megváltás által a városra háruló anyagi terhek megszüntették a belső legelő mindenki számára szabad használatát is. Ellenszolgáltatás nélkül csak azok hajthatták ke7 Uo. Debrecen, IV. A. 1109/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek 35. k. 1866/6948; IV. B. 1108/a. Közgyűlési jegyzőkönyvek 4. k. 1871/26.

8 1806-ban olvashatjuk, hogy „minden panaszoknak el távoztatása végett rendelik, hogy a mészárosok minden nap legalább 20 marhát vágjanak” Ez évi 7300 marhának felelt meg. 1848-ban úgy tudták a város vezetői, hogy 90 mészáros mester van a városban s „minden mester le vág év alatt 60 darab marhát s így öszves- séggel egy év alatt 5400 darabot”. Uo.; IV. A. 1011/a. Prot. 80. k. 1806/59, Prot. 118. k. 1848/371,

9 Rácz István; i. m. 135. 1.

10 HBML Debrecen IV. A. 1011/a. Prot. 76. k. 1795/647.

77