A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei
f) Tanúzástól eltiltás. Akit hamis tanúzás miatt a törvényszék elítélt, mellékbüntetésül a tanúságtételtől örökre eltiltotta. g) Kopaszítás. Ez a még Szent István korából származó büntetés a haj, bajusz és szakáll lenyírását jelentette. A kerületi törvényszék kóborló tolvajokra szabta ki, és büntetésük kitöltése után hajtották végre. h) Meghurcolás. A tolvajok nyakába akasztott zacskóba olyan terményt tettek, amilyet ellopott és dobszó mellett kísérték végig a város utcáin. A törvényszék ezt a mellékbüntetést a XVIII. század végétől egyre ritkábban alkalmazta, majd teljesen mellőzte. d) Pénzbeli marasztalások A bűnösség megállapítása esetén a vádlott köteles volt a bűnvádi eljárással kapcsolatban felmerült költségeket a Kerületnek, a cselekményével okozott károkat pedig a sértettnek megtéríteni. Az eljárással kapcsolatban a következő költségek merültek fel: a) Tanúdíj. A vallomásuk hitelesítése végett megidézett tanút a megjelenésével és a munkából kieséssel kapcsolatos vesztesége miatt térítés illette meg. Ennek kiszámítására időnként más-más módszert alkalmaztak, mígnem 1840-ben a közgyűlés elfogadott egy díjszabást, amely a „tanúk bérét” ahhoz képest állapította meg 12 és 50 pengőkrajcár között, hogy a tanú a törvényszék székhelyén, Böszörményben, vagy attól milyen távolságra lévő hajdú városban lakott. b) Boncolási díj. Erőszakos halál esetén kötelező volt a hulla felboncolása és az ezért járó 6 forint megtérítésére a vádlottat kötelezték. A Királyi Tábla azonban egy ítéletében kimondta, hogy a boncolás a Kerületben vagy a városokban alkalmazott seborvosok hivatali kötelességéhez tartozik, ezért őket külön fizetség nem illeti meg. A díj csak akkor hárítható át a vádlottra, ha a boncolást szolgálatban nem álló chyrurgus végezte. c) Rabtartási költség. A rabok tartásával és élelmezésével felmerült költségek a házipénztárt terhelték. A kerületi közgyűléseken emiatt többször is szót emeltek, mert méltánytalannak tartották, hogy a gonosztevőket a tisztességes adófizetők pénzén tartsák el. 1816-ban aztán a Helytartótanács elrendelte, hogy a rabtartási költségek megfizetésére az ítéletben a vádlottat kell kötelezni. A sértett kérelmére megítélt marasztalások: Kártérítés jogcímén kötelezte a törvényszék a vádlottat, hogy a bűn- cselekménnyel Okozott valamennyi veszteség pénzbeli egyenértékét fizesse meg a sértettnek. Ide értve nemcsak az ellopott vagyontárgy értékét, hanem azok, főleg pedig a lábas jószágok hollétének a sértett által történt felkutatásával kapcsolatban felmerült kiadásokat, továbbá testi épség megsértése esetén a seborvosi és gyógyszerköltségeket, a munkaképtelenség idejére járó keresetkiesést és súlyosabb sérülések esetén az ún. sérelmi díjat is. Az orvosi és gyógyszerköltségeket csak írásos igazolás alapján ítélte meg a törvényszék, egyébként az előterjesztett igényeknek a reális mértéket meghaladó részét elutasította. A halálos eredménnyel végződött bűncselekmény tettesét, a régi hazai törvények értelmében, a kerületi törvényszék is hivatalból, tehát 98
