A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Orosz István: A belső legelő használata Debrecenben a XVIII-XIX. században

epreskerti tilalmassal és más apróbb földrészletekkel együtt a szántók együttes területe 4112 hold volt, 28%-a a bellegelő egész területének.43

A rendszer egyik belső feszítő ereje az volt, hogy a tengeri, ami a

XVIII. század elején jól beilleszkedett a külső kertek rendszerébe, dia- dalútja során a XIX. század derekán már Debrecenben is nagyobb területet követelt magának, mint amennyi a belső legelőből az állattartás érdekeinek sérelme nélkül kialakítható volt. Bizonyos feszültségek már korábban is jelentkeztek. 1746-ban a tanács utasítására az alsó járási földön, ahol egyesek a tilalom ellenére „a csordáknak kárával” tengerit és dinnyét vetettek, e vetéseket állatokkal tiportatták el.44 Ezt még fel lehet úgy fogni, hogy az engedetlenség büntetése volt, de az a panasz, ami 1816-ban jutott el a város vezetéséhez, hogy hiába jött el a tengeri földek osztásának ideje, a kijelölt „plága” igen kicsinek bizonyult, nem volt elég két utcának, már egyértelműen arra utal, hogy a lakosság több kukoricát akart termelni, mint amennyire a tanács lehetőséget biztosított. Az egymásnak feszülő állattartási és kukoricatermelési érdekek kiegyenlítésére a tanács salamoni döntést hozott. Ügy kell a kérdést megoldani — vélték — hogy a lakosok tengeriföld nélkül ne maradjanak, de a Hatvan utcai csorda se „szoruljon” meg. Ez azonban egyáltalán nem volt könnyű kérdés. 1816-ban azzal is próbálkoztak, hogy a 7 éves ciklust lerövidítve, a kis nyilasi szántókat hamarabb fordítják nyomásnak. Bár megállapították, hogy a szegényeknek nagyon fontos a tengeriföld, de úgy mértek ki újat, hogy azt csak három évig szántsák a bérlők, akkorra 7. évébe lép a már használt csutkaföld s együtt a két plágát lehet ismét legelőnek fordítani45

A működés zavaraihoz az is hozzájárult, hogy a város lakossága a

XIX. század középső harmadában, egyre nagyobb arányban fordult a mezőgazdasági termelés felé, s igyekezett a hagyományos állattartás formáit megőrizni.46 Azok a halvány kísérletek, amelyek takarmánynövények termelésével kívánták a szűkülő legelőt pótolni, nem vezettek eredményre. Nem vezetett eredményre az sem,ami végül is 1876-ban megvalósult, a belső legelő felosztása, mert utána a terület fokozatosan elveszítette jellegét. A kiút a modern mezőgazdaság megteremtése lehetett volna, erre azonban a kapitalizálódó magyar világtól egyre jobban elmaradó cívis polgárságot alig ösztönözte valami.

43 HBML Debrecen IV. A. 1021/g. 1. k. 1867.

44 Uo. IV. A. 1011/a. Prot. 41. k. 1746/234.

45 A legelőföld szűk volta miatt már 1792-ben panaszkodtak a Hatvan utcai és a Péterfia utcai polgárok. Uo. Prot. 74. k. 1792/447, Prot. 87. k. 1816/132, 161, Prot. 90. k. 1819/109, Prot. 112. k. 1842/698.

46 Balogh István; A cívisek világa. Bp. 1973. 146. 1.

84