A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

Magam és a „kollégáim” tapasztalatai alapján jöttem rá arra, hogy még a kicsike kis hatalom is korrumpál. Mert óriási csábítása van annak, hogy a végső, a döntő szó a tiéd lehet. Én ugyan hagytam beszélni az embereket, s csak utána hoztunk határozatokat. De nem mindenki tudta ennyire fegyelmezni magát. Mint valami ördögi kísértés, olyan lefegyverző, gerinctörő tud lenni a hatalom csábítása. Részint emiatt, no meg persze súlyos, jellembe és erkölcsbe vágó okok miatt az én kollégáim egy része börtönbe került a koalíciós világban, az újságok akkor még sok mindent megírhattak, másik része csúfosan megbukott. Akik pedig nem buktak meg, azok kivétel nélkül beléptek a kommunista pártba. Így menekültek meg — felfelé. Számomra, a történész számára az lett óriási tanulság, hogy nem lehet büntetlenül, ellenőrzés nélkül gyakorolni a hatalmat. Ellenőrzés a koalíció első három esztendejében volt még ugyan, de utána már abszolúte nem volt. Ezért lehetett tapasztalni, hogy akik foggal körömmel ragaszkodtak ahhoz a kis elért pozícióhoz, azok bizony mindenféle erkölcstelenségre kaphatók voltak.

— Valójában tehát nem általában a hatalom zülleszt, hanem az a hatalom, amelyik kicsúszik a közvélemény ellenőrzése alól?

— A hatalom általában véve is nagy kísértést jelent. A mi közigazgatásunk nem volt ugyan modern, de aki ott az íróasztalnál ült, az okvetlenül hatalmat gyakorolt. Aki az íróasztal másik oldalán állt, az pedig mindig is alárendelt helyzetbe került. A debreceni beiktatásom alkalmával tartott beszédemben elmondtam Veres Péter előtt, hogy olyan hivatalt szeretnék, ahol az ügyfél nem fél.

— Én azonban azt hiszem, hogy az olyan hatalmi vagy politikai rendszerben, amelyben a demokratikus intézmények működhetnek, ahol az autonómia és a szuverenitás (egyéni és közösségi) megbecsült alapelvek, és a hatalomban lévők ellenőrizhetők, ott nem fajulhat el a hatalom, nem lenghet ki olyan szélsőségesen.

— Nem egészen így van ez se. A három esztendő alatt, amíg én a hatalom perifériáján szolgáltam, kiderült, ami mellesleg a mostani Olaszországnak is egyik fő baja, hogy a pártérdekek mindennél előbbre valók. Például akármilyen erkölcstelen és korrupt volt is az a pártfunkcionárius, bármelyik párt funkcionáriusa, de ha valamilyen érdemet szerzett, mentesült mindenféle felelősségre vonás alól. Legfeljebb áthelyezték, de továbbra is a közhatalomban maradt. És miután erkölcsi tartása a legtöbb embernek nincs, egyik-másik azután is nagyon vígan élt, néhányan közülük pedig a nagy szegénység ellenére meggazdagodtak. Példákat is tudnék mondani, de nem akarom szaporítani a szót.

— A szokványos megfogalmazásnál maradva, ez azt jelenti, hogy erkölcs és politika, humánum és hatalom sehogyan sem férnek össze?

— Keresztény erkölcs alapján politizálni nem lehet. Mert itt van mindjárt az igazmondás kérdése. Aki politizál, pláne, ha hatalomból politizál, arra nézve bizonyos tartózkodás kötelező, nyilván nem mond el mindent, amit fel lehetne mondani, nem kiabál ki mindent, amit a köznapi erkölcs értelmében okvetlenül ki kellene kiabálni. De ígéretet megszegni még a politikusnak sem lenne szabad, még kis ígéretet sem. Vagy ne ígérjen semmit, vagy amit ígér, azt tartsa meg.

— Törekedjék megtartani.

32