A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

— De hát ezt aligha gondolhatta komolyan — éppen ő. Hiszen pártjának nem sokáig maradt ez az álláspontja.

— Azt feleltem neki: tudomásul veszem, és nagyon örülök neki.

— Kikkel kerültél még valamilyen kapcsolatba?

— Személyileg én — többé-kevésbé mindenkivel jóban voltam. Így például Ménes Jánossal nagyon jó volt a viszonyom. Ö sohasem tartozott azokhoz a hogy is hívják, korlátoltan szemellenzős emberekhez. Éppen ellenkezőleg.

— Valóban, magam is tanúsíthatom: igen becsületes, széles látókörű, művelt, egyenes beszédű, humánus kommunista volt. A nehéz időkben is. Sőt akkor igazán.

— Igen jóban voltam a szociáldemokrata párt titkárával, Kovács Jánossal. Néha még most is találkozom vele, utoljára három évvel ezelőtt beszélgettünk.

— És a kisgazdákkal?

— Hát az nem volt éppen felhőtlen. Nézd, az itteni kisgazdák nagygazdák voltak, és az ő számukra én mégiscsak a cserei kisparaszt fia voltam. De azért akadt köztük egy-kettő a fiatalabbak közül, akikkel szót tudtam érteni. Egyik-másikkal persze nem is nagyon lehetett kapcsolatot teremteni. A negyvenhetes választások után jövök a Kálvin téren, a kollégium felől. A téren akkor még nagy jegenyefák álltak, s éppen ott ácsorgott Vásári Miklós is, Vásári István kissé brutális modorú testvéröccse, aki tüzér főhadnagy volt a demokratikus hadseregben. Nézegetett felfelé a jegenyefákra. Mondom: mit néz ott a magasban, Vásári úr?

— Azt nézem, hogyha változik a világ, kit milyen magasra akasz- szunk majd föl. Hát mondom, lehet, hogy én is a kiszemeltek közé tartozom, de nem ajánlom, hogy ezt másoknak is gyakran hangoztassa. Különben is akkor derül majd ki, hogy ki kit akasztat. . .

— Hogyan szűnt meg a főispánságod? De előtte még beszélhetnél arról, vannak-e emlékeid a 47-es választásokról?

— A negyvenhetes választások számomra újabb összeütközést hoztak Rajkkal ama hírhedt kékcédulázások kapcsán. Én voltam a megyében a választási miniszteri biztos. Szoboszlóról jelentették nekem, hogy ott mindenféle emberek sürögnek-forognak, akik már háromszor is szavaztak mindenféle cédulákkal. Miután másoktól is jött a telefonjelentés, ezért felfüggesztettem a választásokat. Nem telik bele egy félóra sem, felrobban a telefonkészülék, a Belügyminisztériumból Rajk László hív. — Főispán úr, mit merészel csinálni? — Mondom, semmit. Kötelességem, hogy a választás tisztaságára vigyázzak. —- Azonnal vonja visz- sza az intézkedést. — Majd ha felderítem a helyzetet — válaszoltam. Ügy déltájra azonban leállították a kékcédulázást, így a választások normális mederben, zavartalanul lefolyhattak.

A negyvenötös választás az valóban tiszta volt, ezt jó lelkiismerettel mondhatom, ott nem volt semmiféle beavatkozás. Ami megyénkben Debrecenben most, 1947-ben még javult is a parasztpárti szavazatok aránya. Emiatt lett aztán a baj, mert ettől kezdve tökéletesen megromlott a kommunista párttal való viszonyunk. Nem én, ők nem álltak szóba velem, bár én se nagyon igyekeztem. Végül a szociáldemokratákkal is összerúgtam a port. Gondjaimat növelte az is, hogy a választások után Debrecenbe is kineveztek főispánnak.

27