A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

megismerni a paraszti életet Benne éltem még egyetemistaként is. Amikor a múzeumba kerültem — ez harmincötben volt —, rendszeresen kijártam néprajzi gyűjtésre, így a valóságot testközelből éreztem, ismertem már tiszántúli viszonylatban is.

— Ami addig sem volt éppen idegen számodra, hiszen pár évvel korábban magad is benne éltél abban a világban.

— Igen, a debreceni parasztpolgárok világa volt az. De maradjunk a szakmánál. Mint néprajzos csakugyan rengeteget gyűjtöttem, főleg a hagyományos paraszti gazdálkodás területein, de ez még nem jelentett politikai állásfoglalást. Persze ez az érdeklődés nem maradt meg a szakma keretei között. A tisztánlátáshoz nekem nagy segítséget nyújtottak Erdei munkái. Részben a Futóhomok, de főként a Magyar paraszttársadalom c. munkája. Egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy a paraszti életforma, amit mi, néprajzosok tanulmányozunk, az megkövesedett életforma, amin változtatni kell.

— Személyes kapcsolataid voltak-e 1944 előtt a politizáló és a tudományos világ fontos személyiségeivel?

— Inkább csak a tudományos világban, főként a néprajzosokkal. Ismertem Györffy Istvánt, aki Bulgáriába akart küldeni. Hozzá is kezdtem tanulni bolgárul egy német—bolgár nyelvtankönyvből, de aztán Györffy István meghalt, és az utazásból nem lett semmi.

— Szabó Istvánnal?

— Szabó Istvánnak előbb a könyveit ismertem. A magyarság életrajzát ismertettem a Tiszántúl c. lapban, s csak azután őt magát. Akkor, amikor 1943-ban kinevezték Debrecenbe egyetemi tanárnak. De aztán negyvennégy tavaszán ő visszaköltözött Pestre.

— Közben Debrecenben átvonul a front.

— Debrecenben november táján kezdett normalizálódni, újra-újra mozogni az élet- Énnekem az atyafiságomban volt egy egykori vasúti tiszt, aki 1919-ben a direktóriumnak volt a tagja. Amikor megindultak a pártszervezések, a volt polgármester Kölcsey Sándor lakásán, ahol a kommunista párt szervezkedett, találkoztam Barcza Lajossal. Azt mondtam neki, szeretnék én is bekapcsolódni. Erre azt válaszolta, öcsém, nem való vagy te ide.

— Miért akart eltanácsolni?

— ö sem érezte egészen jól magát, inkább tizennyolcas volt, és nem annyira tizenkilences. Miután nagybátyám onnan eltanácsolt, akkor Kállai Sándorhoz, földmunkás-szakszervezeti emberhez mentem. Arról beszélgettünk, hogy igen erős itt a letargia. A termény betakarítatlanul pusztul a földeken. Mert aki a városban volt, az nem mozdult ki a házából, akik meg a tanyán voltak, azok nem jöttek be a városba. Ezt a mozdulatlanságot oldani kellene, sokat segíthetne ebben a földmunkásszakszervezet. Elgondolásaink találkoztak a szovjet hatóságok intencióival is.

— Te is ismerted korábban Kállait?

— Persze, hogy ismertem, kubikos volt. A vele való találkozás más szempontból is fontos volt számomra. Ott hallottam először, hogy éppen indul a parasztpárt szervezése, és megjött a Délmagyarországnak az a

száma, amelyikben Erdei Ferenc felhívást tett közzé a parasztpárt szervezésére. Elmentem hát az Arany János utca 7—-9. szám alá, ahol egy ro19