A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok Hajdú és Bihar megyék községi iratanyagának és irattárainak helyzetéhez az 1944-1950 közötti időszakban

szívesen elődjeik elhanyagolt irattári anyagához.7'2 Sajnos aktuális ez a ré­gebbi szakvélemény is, hogy az elhanyagolt irattári munka eredménye­képpen — különösen a közigazgatási jellegű szerveknél — sok irat már az első évben veszendőbe ment.72 73 A községi iratanyagok es iratkezelés lazaságánál hibáztathatok a járási tanácsok is, melyek egyes vb-üléseket hónapokon keresztül nem ellenőriztek és nem kérték be a helyi taná­csoktól a vb-ülés jegyzőkönyvét. Ez a megállapítás található Tisza- gyulaháza, Újtikos és Margita községekre vonatkozóan egy 1952. január 16-i jelentésben.74 Érintettük már azt a kérdést is, hogy a helyi néphatalmi szervek jegyzőkönyveinek egyes részei is, amelyek a helyi közigazgatási szervek létrejötte után keletkeztek, több helyen a községi irattárakba kerültek. Az is előfordul, hogy a mezőgazdasági és a népjóléti munkaügyi bizott­ságok 1949. évi anyaga a közigazgatási iratok között található.75 Nap­jainkban, amikor a történelmi és politikai közgondolkodás különös érdek­lődéssel és újszerű szemlélettel fordul a koalíciós időszak felé, ezeknek az immár fél évszázados dokumentumoknak felbecsülhetetlen a történeti értéke. Nemzeti múltunk roppant értékes, színes mozaikjai a községi iratok, pusztulásuk ezért is tölt el bennünket keserűséggel. DATA CONCERNING THE STATE OF TOWN FILES AND FILE DEPARTMENTS IN HAJDÚ AND BIHAR COUNTIES IN THE PERIOD BETWEEN 1944 and 1950 (by) Zoltán László Major The situation of file departments and handling of files are closely related to administrative management. Therefore, author starts with some rmarks on the history of administration. He goes on to tell about perfunctory handling of docu­ments careless selection and the hopeless conditions of file departments. Historical evidence shows how alarming devastation of documents was the result of nation- vide selection campaigns. Town file departments were badly enough damaged in the war but the proceedings of the transformation after the war had teir unfa­vourable effects too. Negligence and irresponsibility of new institutions, town administration then employees of newly organized town councils did a good deal of harm to the remaining documents. Statements from office and records revisions are also included in the paper. Losses can be recognized not only in contem­poraneous documents of the period but in files from earlier i. e feudal and bour­geois times. By the help of document collection started in the early fifties at least part of town documents could be placed in the County Archives. 72 Kanyar József: A tanácsok iratkezelési munkája Somogy megyében. Levéltári Híradó, 1959/3—4. 129. old. 73 Borsa I.: A magyar levéltárügy helyzete ... i. m. 50. old. 74 HBML. 44. f. I. fcs. 8. óe. Kiadva: Válogatott dokumentumok Hajdú-Bihar me­gye munkásmozgalmának felszabadulás utáni történetéből. 1948—1956. Szerk: Mi- kecz Ferenc, Debrecen, 1986. 148—151. old. 116. sz. dokumentum. 75 A helytörténetírás .. . III. 100—102. old. 176

Next

/
Oldalképek
Tartalom