A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: A bujdosók Debrecenben
A BUJDOSÓK DEBRECENBEN ölveti Gábor A bujdosó mozgalom az 1664. évi vasvári török—német egyezség társadalmi-gazdasági és politikai következményeiből eredő országos elégedetlenség talaján kibontakozó rendi felkelés bukásában gyökerezett. A magyar főurak az 1663—1664. évi háborút lezáró békeszerződéstől az ország török elnyomás alóli felszabadulását és az állami önállóság visz- szanyerését remélték. Valójában a magyar rendek kiiktatásával, közjogi sérelmével egy olyan egyezmény született, amely az ország gazdasági-társadalmi helyzetének további romlását okozta. Üjabb magyarországi területek váltak a török hódoltság részévé, fokozódott az ottani lakosság kizsákmányolása. Megnőtt a török katonai portyázások hatósugara. Felduzzasztották a magyarországi német katonaság létszámát. Mindezek a tényezők együttesen jelentős gazdasági visszaesést okoztak. A főúri irányítású és a török hódoltság szomszédságában élő radikális középbirtokosság által támogatott Wesselényi-féle felkelés a Habsurgokkal történő szakítás mellett döntött, és az önálló magyar államiság kivívását tűzte zászlajára. Az előkészítetlen és belső meghasonlástól terhelt felkelés azonban nemzetközileg elszigetelődött, és döntően emiatt omlott össze szinte kártyavárként. Az 1670. évi Wesselényi-felkelés eseményeit a protestáns Debrecen fokozott érdeklődéssel és szimpátiával figyelte. Erről tanúskodnak az országos történésekre vonatkozó jegyzőkönyvi beírások, azok aggódást és együttérzést sugárzó hangvétele: „ .. . az mely hirtelen támadót volt az Rebellio oly hamar bomlot, remenseg az leven hogy meg az egyszer az Romai Császár ő Felsege gratiat ad nekiek, és az kik Rákóczihoz hajlottak volt is kötelesség alól fel szabadittattak, az zászlók is vissz, sze- detettek. Isn. adgya jo veget érni!”1 Ennek látszólag ellentmond az a tény, hogy Rákóczi Ferenc hadat toborzó hadnagyait a város vezetése elutasította. A város magisztrátusa magatartását emígyen magyarázta: „ . . . az idegen nemzetség torkában vagyunk, hogyhogy lehetne ott hadat kiáltani.”2 Az ellentmondás arra utal, hogy Debrecen nemzeti és vallási érzelmektől indíttatva vállalta a szolidaritást a felkelőkkel, de tevékenységének irányát erősen behatárolta a három részre szakadt ország hatalmainak magatartása. 1 HBML. IV. A. 1011/a. 17. k. 756. old. 2 Hadtörténeti Közlemények. 1897. 306—307. old. 143