A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Gazdag István: Debreceni polgármesterek
Dr. Magoss György — saját kérésére — 1928. december elsejével nyugdíjba vonult.21 DR. VÁSÁRY ISTVÁN polgármester 1928—1935, 1944 Dr. Vásáry István 1887. január 29-én született Debrecenben, föld- birtokos családból. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte. Egyetemi évei alatt részt vállalt az ifjúsági munkában, jogászelnökként részt vett az egri és budapesti diákkongresszusokon. Tanulmányai végeztével Debrecen város szolgálatába lépett díjtalan közigazgatási gyakornokként. Pályáján gyorsan haladt, 1915. január havában már tanácsnok. A háború alatt az egyik legkényesebb feladattal bízták meg, a közélelmezési ügyek irányításával. A népköztársaság és a diktatúra alatt exponált helyen védte a köztisztviselők érdekeit mint a köz- tisztviselők szervezetének elnöke. A román megszállás idején megírta a románok által elszakítani tervezett Tiszántúl védelmére nagyhatású memorandumát. A románok kivonulása után Vásáry István nem csatlakozott a szélsőségekhez, járta a maga útját. 1926 januárjában már polgármesterhelyettes főjegyzőként dolgozott. 1928. november 29-én a törvényhatósági bizottság közgyűlésén dr. Vásáry Istvánt megválasztották polgármesternek. Vásáry István bemutatkozó beszédében hangsúlyozta: „. . . az ön- kormányzatokra nemcsak a múltban volt szükség, hanem szükség van a jelenben is és szükség lesz mindig a jövőben is. Az önkormányzatok fejlesztése és továbbépítése tehát egyenesen nemzeti feladat. . Vásáry Istvánnak közigazgatási témából több tanulmánya látott napvilágot. Németnyelv tudása lehetővé tette, hogy a külföldi irodalmat is tanulmányozza. 1928 tavaszán tanulmányútra ment az Amerikai Egyesült Államokba. Az útról készített jelentése nyomtatásban is megjelent. A korábbi években Franciaországban és Németországban fordult meg. 1931-ben Vásáry Istvánt Scitovszky Béla belügyminiszter megbízta egy városi törvénytervezet kidolgozásával. A tervezet alapelveit a Magyar Városok Országos Kongresszusának 1931. május 15-én Budapesten tartott értekezletén Vásáry István előterjesztése alapján megvitatták, kialakították. A kész tervezetet novemberben a kongresszus állandó bizottsága tárgyalta meg. A 102 §-ból álló tervezet az igazgatást az 1886. évi törvény keretei között hagyja. Az önkormányzati jogon kívül megmaradna az állami közigazgatás közvetítése, s országos ügyekben valamennyi város részére biztosítaná az állásfoglalás lehetőségét, vagyis a politikai jogokat. Az eddigi tisztviselő-választást sem változtatná meg, hasonlóképpen a vagyonkezelési és költségvetési jog is megmaradna az eddigi keretekben. Részletesen foglalkozik a tervezet a tisztviselők jogaival és kötelezettségével. A polgármesert 10 évre, a többi választott tisztviselőt életfogytig választanák. A tervezetnek a legértékesebb része a háztartásról szóló III. rész. A háztartási kérdések a legkülönbözőbb jogszabályokban voltak elszórva, 21 Dr. Magoss György polgármester. Debreceni Képes Kalendárium 1924. 22—23. ol- dai. Egri dr. Magoss György v. polgármester. Debrecen sz. kir. város és vidéke diszalbuma. 1928. 113