A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)
Tanulmányok - Mazsu János: Egy debreceni bérpalota és lakói a századelőn
A háború utáni években az ebédlő északkeleti sarkába állították be a nagyobbik gyerek hálóhelyét. Az ebédlő parkettpadlóját — a többi szobától eltérően — nem borította szőnyeg, mert akadályozta volna a rendszeres tisztántartást. Mivel a család életének központi színtere a nem egyetlen funkciót betöltő ebédlő volt, a család tagjai egymás között nem is ebédlőnek nevezték, szóhasználatukban a lakásnak ez a helyisége volt A SZOBA. A szobasor utolsó tagja, a férfiszoba (3. sz. helyiség) a családfő birodalmául szolgált. A férfiszobában egy kanapéból és két fotelből álló barna színű bőr ülőgarnitúra foglalta el a központi helyet. Az ebédlői bejárattal szemközti falon kétszárnyú, üvegezett, fekete, faragott díszíté- ses könyvszekrény foglalt helyet, az ülőgarnitúra által közrefogottan állt a szoba közepén négyzetes hasáb alakú lábon egy ugyancsak fekete, faragott, négyszögletes lapú asztalka — rajta máig is emlékezetes látványként feküdt a kétkötetes, metszetekkel illusztrált „Arany Biblia” és a Munkácsy-album. A férfiszoba fűtését — ahogyan az ebédlőt is — nagyméretű színes cserépkályha biztosította. A szobák közül legérdekesebb talán a negyedik, udvari szóba (2. számú helyiség) szerepe. A szecessziós ízlésű szobabútorzat mellett ebbe a szobába zsúfolták be az erdélyi szász polgári családból származó édesanya hozományaként kapott, ugyancsak szecessziós stílusú második ebédlőgarnitúrát is, mivel az nem felelt meg a háztartást irányító nagymama ízlésének. Így ez a szoba gyakorlatilag használhatatlanná vált, inkább nézett ki bútorraktárnak, mint lakószobának. A család csupán ünnepi alkalmakkor vette igénybe — például itt állították fel a karácsonyfát —, fűteni is csupán ilyen alkalmanként fűtötték. Mivel az udvari szobának a család mindennapi életében tényleges funkciója nem volt, vendégek esetenkénti elszállásolására sem volt alkalmas, elnevezését sem nyerhette használati jellegéről. Ahogyan a többfunkciós ebédlő volt a család tagjai számára A SZOBA, a funkció nélküli negyedik lakóhelyiség mintegy véletlenszerűen a „Piros szoba” elnevezést nyerte. Oka pedig nem volt több, mint az, hogy a betköltözés időszakában ennek a szobának a falát piros alapszínű papírtapéta burkolta. A lakások helyiségeinek névadási sajátosságairól tanúskodik az a tényező is, hogy a „Piros szoba” elnevezés a Dienes-lakásban túlélte névadóját: még akkor is így nevezték, amikor a piros tapétát már régen más színű festés váltotta fel — mivel a tapéta kedvelt lakóhelyévé vált a házban elszaporodott poloskáknak. A család szűkebb lakóteréhez tartozott még a téglalap alakú előszobából nyíló WC és a fürdőszoba, amelyben a lábakon álló, kívül szürke, belül fehérre zománcozott fürdőkádon, a felső zuhanyzón, a szögletes, egy csappal ellátott mosdókagylón és a fürdőszobakályhán kívül még egy fedeles, szögekkel kivert székely szennyesláda is helyet kapott. A lakás gazdasági részéhez a cselédszoba, és a kivételesen a főbejárattal azonos folyosóra nyíló konyha tartozott. A konyha délkeleti sarkában állt a fatüzeléses tűzhely, a „sparhelt”, mellette foglalt helyet a pincéből felhordott tüzelő tárolására szolgáló faláda. A konyhai berendezés két legfontosabb darabja két egyszerű, fenyőfából készült asztal volt, egyik a fásláda mellé helyezve, másik pedig a keleti falra merőlegesen állítva. Székek csak az utóbbi mellett voltak — itt étkezett a 72
