A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: A Simonffy család és Debrecen

Sok irányú tevékenysége, valamint az, hogy a megindult napóleoni háborúk során a megyére kirótt anyagi terhekből az arányokat meghaladóan sokat vállalt magára, azt eredményezte, hogy érdemei elismeréseként előbb Bihar vármegye, később Szabolcs vármegye is táblabírá- jává választotta. Sőt, amikor a harci cselekmények miatt Debrecenből kivonták a katonaságot és helyükre megszervezték a rend és a csend biztosítására a „polgár katonaság”-ot, mégpedig 1358 gyalogosból és 469 lovasból, az egység parancsnokának ezredesi ranggal Simonffy Sámuelt nevezték ki (1809).12 13

A francia háborúkkal együtt járó devalváció, tehát éppen a legnehezebb gazdasági viszonyok között lett a város főbírájává választva. Ezt a tisztséget — többszöri megújítással — egészen haláláig, 1821-ig viselte“

Mint főbíró oda hatott, hogy az 1811-es tűzvészben megsemmisült Ispotály templomot és parókiát a város pénzéből újjáépíttesse. E munkálatokhoz a város erdejéből fát, téglagyárából falazóanyagot adatott, s ezenfelül 3320 forintot fordítottak a város kasszájából az építkezés költségeire. Két harang is készült, mi több, 1815-ben Pápay Ferenc órással 1800 váltóforint értékben órákat is szereltetett a toronyba.14

Főbírósága idején nemegyszer a polgárság érdekeit sértő felsőbb utasítás érkezett kezeihez. így pl. 1813-ban arra kötelezték a várost, hogy Debrecenben és határában ne csak saját polgárainak, hanem akár idegeneknek is adják haszonbérbe a ser- és bormérést. Ekkor foglaltatta jegyzőkönyvbe a következőket, amellyel kifejezésre juttatta, hogy szándéka volt ugyan a polgárság jogainak védelme, de a felsőbbséggel szemben nem volt módja a tanácsnak védekeznie, ellenérzését ennek ellenére kinyilvánítja: „...a felsőbb parancsnak igen is engedelmeskedni fog, nem titkolhatja el azonban abbeli fájdalmát, hogy az ő, a város polgárainak védelmét és úgy hivatali kötelességének teljesítését, s a jelzett parancs érvényesítéséből eredendő hátrányok elhárítását célzó gondoskodása, engedetlenségül és makacsságul vétetik. A rámért dorgálást és pironságot — ha fájdalmasan esik is —, mert magát ártatlannak érzi, béketűréssel szenvedi el az elöljáróság, vigaszul azon bizalmas remény szolgálván, hogy késő maradék hálásan fogja elösmerni, miszerint ez időszakban is oly elöljárói voltak Debrecennek, kik gondviselésökre bízott városi nép jussát — dorgálás és pironság szenvedése mellett is — lelkiismeretes hűséggel oltalmazni és megtartani igyekszik.”15

I. Sámuel jelentős segítséget biztosított a Kollégium újjáépítéséhez is. Korántsem csak a város kasszájából utalt ki összegeket erre a célra, hanem saját pénzéből is többször adott ezen építkezésekre. Mindhárom (Ispotály templom, Nagytemplom, Kollégium) nagy építkezésének láthatta még eredményét, bár, mint említettük, a Nagytemplom keleti tornya még akkor nem készült el, de az első istentiszteletet 1819. nov. 24- én már megtartották az arra már alkalmassá vált épületben.

12 Debreczen sz. királyi város egyetemes leírása. (Szerk.: Zelizy Dániel-) Db., 1882. 838., 889—890. old.

13 HBML. IV. A. 1011/a. 82.

14 Herpay G.: Református Ispotály 153. old.

15 Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme Db., 1871. (Továbbiakban = Szűcs I.: Szabad királyi...) 841—842. old.

18