A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Mervó Zoltánné: Adalékok a debreceni tanítóképzés történetéhez 1949-1959

ADALÉKOK A DEBRECENI TANÍTÓKÉPZÉS TÖRTÉNETÉHEZ 1949—1959 Mervó Zoltánné Bevezetés Magyarországon az intézményes tanítóképzés viszonylag későn jelent­kezett, mégis, a kiegyezés idején már 38 tanító és 5 tanítónőképző műkö­dött, valamennyi egyházi keretek között. Az iskolákban szolgálatot teljesítő mintegy 16 000 tanító kevésnek bizonyult, mert 11 000 tanítói állás betöl­tésre várt. Minthogy az egyházi tanítóképzők képtelenek voltak a tanító­hiány pótlására, 1868-ban Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslata alapján a népoktatási törvény intézkedett a tanítók képzéséről és elrendelte 30 állami tanító és tanítónőképző szervezését. Ez az intézkedés Debrecenben is lendületet adott a tanítóképzés ügyé­nek. Bár a Kollégium évszázadokkal korábban biztosította partikulái szá­mára a tanítókat elsősorban a „növendéktanítóság” intézményével a rend­szeres elméleti oktatás és felkészítés csak 1802-ben vette kezdetét, amikor Budai Ézsaiás megbízást kapott az oktatástan tanítására. A neveléstani tan­szék felállítására 1824-ben Zákány József tett javaslatot, így nevéhez fű­ződik a tanítóképzés megszervezése. 1855-től két tanárral, egyéves időtar­tammal működött a praeparandia, majd 1866-ban kétévesre emelték a kép­zést. Az önálló tanítóképző az 1868. évi XXXVIII. te. alapján 1869-ben nyílt meg. 1871—1881 között három, majd 1882-től a debreceni zsinat döntése alapján négyéves képzést vezettek be.1 A XIX. század második felében a gazdasági élet fejlődésével megvál­tozott a nők társadalmi szerepe is. Nem volt szégyen már, ha a nő kenyér­keresővé vált, sőt a VKM is elősegítette különböző tanfolyamok szervezé­sével képesítéshez jutásukat. így került sor Debrecenben 1898-ban a Svetits Intézet keretében a római katolikus tanítónőképző, majd 1899-ben a felső leányiskolával közös szervezeti keretben a református növendékek részére a Dóczi tanítónőképző megnyitására. A tanítónőképzést érintő szervezeti változások következtében 1924/25- től ötosztályos képzést vezettek be. Az 1938. évi XIII. te. megszüntette a középfokú tanítóképzőket, mert a továbbiakban tanítóképző akadémiákon kívánta biztosítani a tanerő utánpótlást. A kétévesre tervezett akadémiára a négyéves líceum elvégzése biztosította a felvételt, emiatt 1938 szeptembe­rétől a képzők a líceumok számára előírt tantervet vezették be és a tanító­képzők fokozatosan líceummá alakultak. A második világháború esemé­1 A Debreceni Református Kollégium története. (Szerk.: Barcza Jórzej) Bp. 1988. 227. 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom