A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Sipos Sándor: Polgárosodási folyamatok egy debreceni családban (1703-1867)

ugyanazt a nevet adták. (Részben ebből is következik néhány név feltűnően nagy gyakorisága.) A példák nagy száma arra enged következtetni, hogy egy majdnem kötelező érvényű rendszerrel állunk szemben, melynek alapját talán a néprajzi kutatás tárhatná fel. A mai ember számára meghökkentőnek tűnik, ahogy a szülők kitartanak egy-egy név mellett. Csak elvétve fordul elő, hogy a meghalt gyermek után születettek más nevet kapjanak.7 Ugyanakkor érdemes arra is felfigyelni, hogy a szórványosan előforduló neveket általában a törvénytelen gyermekek kapták. Mindezeket figyelembe véve, a névadás jellemzői alapján is arra következtethetünk, hogy a vizsgálatba bevont személyek összességében egy zárt, hagyományaikat erősen őrző, az újításokat nehezen befogadó, alapvetően paraszti társadalom képét mutatják.

Társadalomtörténeti szempontból fontos mutató a házassági szokás, elsősorban az, hogy az adott népességen belül (endogám)\agy kívülről történik (exogám). Tudjuk, hogy a XVIII. század első felében a Debrecenben kötött házasságok 12,3%-a volt exogám, és hogy ez az előző évszázad feltételezett számához képest csökkenő tendenciát mutat.8 Az általunk vizsgált 364 házasság közül 32 esetben fordult elő, hogy a félj vagy a feleség vidékivolt (8,79%). Földrajzilag nagy szóródással 9 megye 24 helysé- géóo/kerültek ki a vidéki házastársak: ZriTiarmegyéból 11 fő, a Hajdú kerületből 6 fő, Külső-Szolnok megyéből 4 fő, Szabolcs megyéből 3 fő, Borsod, Gömör, Heves és Szatmár megyéből valamint a Jász-Kun kerületből 1—1 fő. (3 esetben az anyakönyvben a származási hely nincs megjelölve.) Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a vidékiek száma több lehetett a valóságban, ugyanis nagy valószínűséggel megállapítható, hogy általában csak a házasságkötés időpontjában vidéken lakóknál tüntették fel az anyakönyvben a származási helyet. A már régebben Debrecenben élőknél csak azt jelölték, hogy a városban hol lakott. így pl. Sípos Ferenc szűcs a Matricula civium bejegyzése szerint Karcagról származott, de az anyakönyvben mint Nagy Új utcai lakos szerepel. A Mester utcában lakó Sípos Mihályról is csak más forrásokból tudjuk, hogy Derecskéről jött a városba. De mindezek ellenére sincs okunk feltételezni, hogy az exogám házasságok aránya lényegesen nagyobb lett volna. A rendelkezésre álló adatok alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a jelenség a vizsgált időszakban szórványosan mindvégig jelen van, 1800 és 1810 között, valamint az 1830-as években átmenetileg még fel is erősödik, de igazán meghatározóvá egyetlen időszakban sem tudott válni.

A házasságok többsége tehát endogám volt, félj és feleség egyaránt debreceni. Ezen házasságok további jellemzője, hogy a városon belül igen kis területre korlátozódva jöttek létre. 182 esetben, a házasságok 50%-ában ugyanis félj és feleség a házasságkötés előtt is ugyanabban az utcában lakott. Ez még akkor is sokatmondó, ha figyelembe vesszük, hogy az anyakönyvek általában csak a 6 fő utcát vagy kerületet nevezték meg (Hatvan, Péterfia, Csapó, Cegléd, Varga, Piac). Ez ugyanis 20—30 ezres lakosságnál kerületenként kb. 4—5 ezer főt jelent, s még 40 ezer fő esetén is alig haladja meg a 6 ezret, vagyis nagyjából egy falu méretének felel meg. Egyébként is nyilvánvaló, hogy az „ azonos utcában "megnevezés sok esetben valóban azonos utcát és nemcsak kerületet jelentett, ami teljesen egyértelművé válik a kisebb utcák megnevezése esetén (pl. Kádas utcában, Burgundiában stb.). De a házasulandó legények sok esetben még az utcában sem mentek messzire. Erre utal az a 22 bejegyzés (a házasságok 6,04%-a), mely szerint a félj és a feleség házasságkötésük előtt is ugyanazon háznál

7 Hasonló jelenségre utal Németh Gyula, de az általa vizsgált területen kettőnél többször nem ismétlődött a név. — Németh Gyula: Egy dunántúli falu keresztnévanyaga 1790 óta. MNyj. II. 133. old. A KLTE Nyelvtudományok Intézetének évkönyve.

8 Kováts Z.: i. m. 25. old.

35