A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Béres András: A hortobágyi csárda és jeles vendégei

nagy magyar író, melynek nyomán megszületett regénye a Sárga rózsa. Megfordult itt József főherceg, Fedák Sári, a híres színművésznő, és muzsikált itt Rimóczi Lajos, a puszta hegedűse, valamint a nagyhírű cigányprímás Magyari Imre is.33

Ha a Hortobágy népéletéről beszélünk, s a csárda történeti műltját idézzük, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a népdal, néptánc, népmondák, állattartás, népi díszítőművészet gazdag hagyományú vidékét nem csupán néprajzi, történeti és természettudományi kutatómunka és tudományos feldolgozás, de sok szépirodalmi és képzőművészeti alkotás örökítette meg, melyeknek alkotói, szerzői több-kevesebb ideig vendégeskedtek a csárdában. A Hortobágyról, akárcsak az Alföldről szóló első leírásokat az alföldi magyar nép „felfedezésének” megismerésének igénye ösztönözte.34

Különösképpen érvényes ez a Hortobágy pusztára, mely mint földrajzi tájegység, síkság az Alföld közepén. Történelmi idők sajátos alakulata, visszafejlődött, elnéptelenedett falvak helye — néprajzi egység: az egyik magyar ősfoglalkozás, a pásztorkodás „rezervátuma” egész napjainkig magába sűríti fejlődésünk égető kérdését. A tudósokon kívül e kérdések lényegét talán íróink tudták és merték bemutatni, de ahhoz, hogy megismerjék e tájat az itt eltöltött idő alatt nagyobbára a csárda nyújtott otthont számukra. Hortobágyról szóló írásaik, vers, dal, riport, novella, nemzeti irodalmunk egy-egy klasszikus értéke lett és máig eleven tényezőként hat. Közülük nem érdemtelen kiemelni talán a jelesebbeket:

Gvadányi József (1725—1801) nyitja meg a sort 1787-ben. „Egy falusi nótárius budai utazása” c. munkája naiv realizmusában még nincs helye a táj szépségének.

Fazekas Mihály (1766—1828) az első, aki a Hortobágyi dal c. költeményében a pusztát a szabadság hazájának vallja, negyedszázaddal Petőfi előtt.

Kuthy Lajos (1813—1864) „Hazai rejtelmek” c. regényében már megérzett valamit a Hortobágy táji sajátosságaiból. Népétől távol állott, sziporkázó szellemessége ellenére nem tudott hiteles képet nyújtani.

Petőfi Sándor (1823—1849) többször járt Hortobágyon (Pestre vagy Pestről utaztában), mely számára az „ősnyugalom” és a szabadság földje, ő írta le utolsóként a régi Hortobágyot.

Jókai Mór (1825—1904) „Sárga rózsa” c. regénye a puszta költészetének, szépségének betetőzése. Ő mutatta meg a napkelte pompáját, irányította a figyelmet a délibáb játékára.

Ady Endre (1877—1919) számára a „híres magyar Hortobágyon” minden szépséget, álmot letaposnak a csorda népek. (A Hortobágy poétája.) A felelősséget érző költő nem elégedett meg a Hortobágy szépségének magasztalásával.

Móricz Zsigmond (1879—1942) sokszor megfordult Hortobágyon s valóságos riportsorozatban számolt be állapotáról. Legszebb hortobágyi prózai költeményében „A Hortobágy tavaszi lélegzetéiben akkori helyzetét „irtózatos seb”-nek nevezi. Komor ló c. írásából filmet is készítettek.

Oláh Gábor( 1881—1942) „Hortobágyon” c. versében megújuló Hortobágyot jövendöl a régi pusztuló, álmos élet helyére.

Veres Péter (1897—1970) külön helyet foglal el, mint pályamunkás sokszor dolgozott Hortobágyon. A „Három nemzedék” első kötetében a „Szolgaság”-ban gyermekkori élményét örökítette meg. Belülről nézi a pusztát, hiszen maga is volt pásztorgyerek.

33 Ecsedi István: Hortobágyi életképek. Debrecen, 1927. 81. 1.

34 (e): Káplár Miklós a Hortobágy puszta festője meghalt. DKK 1936. 133—134. o.

124