A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara érdekvédelmi tevékenységének néhány kérdése 1934-1940

közgyűlés nevében tehetett jelentéseket a felettes hatóságokhoz. Mégis azt tapasztalhatjuk, hogy előtérbe került e korszakban az elnökség, a végrehajtó szervezet, s a közgyűlés sokszor passzívan tudomásul vette a már felterjesztett jelentéseket, állásfoglalásokat.

Az ipar és a kereskedelem helyzete

Az ipar az 1930-as évek közepén a Tiszántúlon változatlanul válságos helyzetben volt. A Kereskedelemügyi Minisztérium értekezleteken tájékozódott a problémákról, a megbeszéléseken a kamarák elnöke és főtitkára vett részt. 1934 végén a kézműipar helyzetéről tárgyaltak, s ezt a kérdést előzetesen az Ipartestületek Országos Központjának elnökségével vitatták meg, s az egységesen kialakított álláspontot terjesztették elő másnap a miniszteri értekezleten a kamarák vezetői. Az 1934. november 22-i közgyűlés tudomásul vette a bejelentést.2

Előzőleg az 1934. május 3-i közgyűlésen szó volt a fenyegető építőipari munka- nélküliségről. A közgyűlés elhatározta, hogy az építkezések fellendítése érdekében kérni fogja a városfejlesztési szempontból is jelentős hatással bíró 50 éves házadómentességet az új építésű épületekre.3 A november 22-i közgyűlésen aztán kifejtették, hogy a példátlanul súlyos helyzetben levő vidéki építőipar számára a háztatarozási adókedvezményekre vonatkozó rendelet nem váltotta be a reményeket, nem teremtett elég munkaalkalmat. A kamara elnöksége a kedvezményeket azért 1935-re is kérte. Az 1934. nov. 11-én megjelent PM rendelet azonban több szempontból is sérelmes volt: az addigi 60%-os kedvezményt 50%-ra csökkentette, valamint a társulati háztulajdonosok csak fele kedvezményt kaptak. A kamarai elnökség megállapította, hogy az adókedvezmények magukban nem biztosítanak munkát, mivel a családi házak tulajdonosai nem rendelkeznek tőkével. Ezért az OTI és MABI tőkéiből kellene építési hitelt adni számukra. A közgyűlés a javaslatnak megfelelően a rendelet módosítását kérte.4

A kamarai elnökség a Kereskedelem és Közlekedésügyi Minisztériumban 1935. nov. 12-én felvetette, hogy az útépítési programból a Tiszántúlt útépítési munkákban részesítsék, amelyet a terület rendkívül súlyos gazdasági helyzete indokolt. Ezt a felszólalást az 1935. nov. 14-i közgyűlés tudomásul vette.5

Ehhez kapcsolódott, hogy a minisztérium összeálh'totta az állami útépítések programját, melyből a Tiszántúl kimaradt. így már későn hívták fel a nov. 12-i értekezleten a miniszter figyelmét arra, hogy nagy jelentősége van a Tiszántúl közmunkában — állami, közületi munkában — való részesítésének. A kamarai elnök megjegyezte, hogy az értekezleten közölték velük, hogy azért nem kap a Tiszántúl útépítést, mert a nemzetközi út Debrecenig elkészült, s most a Dunántúlon kell két utat idegenforgalmi szempontból kiépíteni. A püspökladányi utat is kiépítik majd később, ha Románia is elkészíti a határig a nagyváradi utat. Lehetőség szerint a Tiszántúlon is meg fogják csinálni a feltétlenül szükséges bekötőutakat. Ez volt a miniszter válasza. A nov. 14-i közgyűlés helyesléssel tudomásul vette az intézkedéseket, tehát belenyugodott a Tiszántúl háttérbeszorításába.6

2 DKI közgy. jkv. 63/1934.

3 Uo. 27/1934.

4 Uo. 61/1934.

5 Uo. 28/1935.

6 Uo. 43/1935.

104