A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
1848-1849 - Mervó Zoltánné: Dokumentumok 1848/49
De azt csak úgy reményijük elérhetnünk, ha a tisztelt képviseleti közgyűlés sorsunkról intézkedendik, és nem csak jogokkal járó terhek rovatnak reánk, hanem a jogok jó téteményei s kedvezményei is kiárasztatnak reánk, mihez képest kérjük: 1. Hogy az eddigi viszonyaink elenyészvén, mi is polgároknak tekintessünk, és a polgári jogokkal járó valamint terhek és kötelességek, úgy a jó tétemények s kedvezmények határozatilag kimondva reánk tetleg kiterjesztessenek, és így a polgári jog részünkre biztosíttassék. Ehhez képest 2. Tekintetbe vévén szegény sorsunkat, figyelembe tartván hogy a mi házaink után külső föld — mint bentlakó polgártársaink házai után — nincs és így mi igazságosnak nem találjuk, hogy mi szegénységgel küzdők, csak annyi utast és rendes katonaságot tartsunk és szállásoljunk mint bent lakó polgártársaink, részben tehát vagy házink utánni — a köznyomásból kihasítandó külső földbeli illetőségek kiadása eszközlésével, vagy a közterhek aránylagos kiosztásával, vagy akármi más határozat által magunkat megnyugtatni kérjük. 3. A katona szállást illetőleg óhajtanánk hogy az egész külváros két részre felosztván, — két — a katonai szállásolást köztünk aránylag kiosztó, s arra felügyelő külvárosi biztos közzülünk kineveztessék. 4. Óhajtanánk, hogy leendő külvárosi biztosainknak határozatilag meghagyatnék, hogy a beszállásolandó katonaságnak nem véve ki az újonczokat is — értésére adjuk, hogy szállásoló gazdájuk nekik csak szállással s kenyér készlettel tartozván, a félfont hús árát szállásoló gazdájuknak naponként lefizessék, különben őket főtt étellel gazdájok ellátni nem tartozván. Ez által sok kedvtelenségnek mi a katonai szállásolással jár elejét vétetni reményijük. A hús árának fel vagy nem vitele a gazdától fügvén. 5. Kérjük, hogy a beszállásolt katonaságnál általunk kiszolgáltatott részletek, tőllünk is mint bent lakó polgártársainktól hadiadónkba beszámíttassák. Végzésre 6. Minthogy vágynak köztünk sokan ollyanok kiknek csak félház helyek van ezekre a szállásolás kötelessége ne úgy mint most, hanem aránylag rovassék. Eddig terjednek alázatos kéréseink s óhajtásaink, mellyekért midőn polgári kötelességünknek tartottuk felszóllalni s alázatosan esedezni, és midőn ezen kéréseink meghallgattatást s e részbeni mielőbbi tetleges intézkedést joggal várnánk magunkat pártfogásukba ajánlott tisztelettel vagyunk Debrecenben. Máj. 28-án 1848. Szegény polgártársaik a Piacz utcai külvárosi lakosság közönségesen. Eredeti. — HBML. IV. A. 1011/j. 16. 45. A beadványt 31 lakos írta alá. Az aljegyző következő feljegyzése olvasható az iraton: A polgári jogok szabályozására s megosztására kinevezett küldöttségnek használat és tekintetbe vétel végett kiadandó. Kelt aug. 5-én 1848 évben tartott közgyűlésből. Oláh Károly aljegyző. 82