A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Surányi Béla: Egy reformkori szőlősgazda: Görög Demeter

elsősorban a minőség terén.13 Elsőként Fábián József14 teszi közkinccsé — francia szakirodalom fordításával — a színvonalasabb külföldi szőlőkultúrák eredményeit. Az 1813-ban kiadott munkájában rézmetszeteken mutatja be a jelesebb francia fajtákat. Matolay János, Keler Pál14 15 még a XVIII. század szakemberének a szemével s tudatával próbálkozott ampelográfiai leírással, s hozzájuk hasonlóan a neves gazdasági szakíró, Mitterpacher Lajos is.

A XVIII—XIX. század fordulója határkő a magyar szőlészetben. Az új fajták behozatalával meghonosodott a korszerű termesztéstechnológia is, először az uradalmakban. Ez lényegében nem változott a filoxéra megjelenéséig, csak árnyalatokban módosult az egyes termőtájakon.

Görög Demeter művében, a leírási módszerben, a nevezéktanban keveredik a régi és az új. A középkorban csak a „vinum francicum” és a „vinum hunicum” fajtákat különítették el.16 Ez utóbbiak gyengébb nedűvel szolgáltak. Jóval későbbiek azok, a szintén régi szőlőfajták, amelyek közé tartozik a góhér, a furmint, a fehér szlanka, a vékonyhéjú, a betyárszőlő, a fügér, a mézes, a lisztes, a balafánt, a dinka, a berkenyelevelű, a szagos bajnár, a rózsaszőlő. Csorna Zsigmond szerint17 a középkor kék szőlőfajtája a vadfekete és a csóka szőlő. A törökök révén hódítanak tért a nagyszemű csemegefajták, de ide tartozik az alföldi borvidék jellegzetes fajtája, a kadarka is. A Balkánról húzódnak föl pl. a szemedriai, a dinkafélék, a hárslevelű stb.

Görög Demeter közel két és fél ezer fajtát említ, de könyvében csak 498 féléről találunk adatot.18 Az első főrészben az étkezési és el tennivaló fajtákat veszi számba, nyolc alfejezetre tagolva, az európai régió szerint:

1. magyar, erdélyi és horvát fajták,

2. a bécsi piacon árusított szőlőfélék. Mellőzi a földrajzi tagolást. Talán érzékeltetni kívánja Bécs fontosságát, kereskedelmi szerepét,

3. spanyol fajták,

4. francia fajták,

5. német fajták,

6. olasz fajták,

7. dalmáciai fajták,

8. görög fajták.

A második főrész sorra veszi a borszőlőket, melyeket Görög Demeter — helytelenül — fajoknak nevezi, a helyes fajta elnevezés helyett. Külön alfejezet tárgyalja a fehér és a kék (fekete) fajtákat. Bepillantást nyerünk a történelmi Magyarország szőlőféleségeibe. A második alfejezet a 48. szélességi kör fölött húzódó — főleg német — szőlővidékek leggyakoribb fajtáiból nyújt ízelítőt. E fejezetrész csonkán maradt a szerző egészségi állapota miatt. Kárpótlásként közli Magyarország borvidékeit, borféleségeit, amely szintén torzó maradt. Tervei között szerepelt még a történelem során a magyar koronához tartozó területek, valamint az Osztrák Monarchia többi tartományának szőlő- és borkultúrájának ismertetése. Mindebből nem valósult meg semmi.

14 Uo.

15 Uo.

16 Ua. 6—7. old.

17 Ua. 7. old.

18 Ua. 8. old.

19