A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
Tanulmányok - Gellér Ferencné: A "Debreceni Dongó" Fejezet a debreceni élclapirodalom történetéből
szült, a 22-től a 27-ig a Szabadság Lapnyomda állította elő. A nyomda felelős vezetői Bernáth László (1—8. sz.); Patai István (9. sz.) és Virányi Zoltán (10—27. sz.) voltak. Az egyes számok számonként újrakezdődő lapszámozással követik egymást. Az első 8 „fullánk” mérete negyedrét, majd ívrét formátumú. A 9. füzettől már „fullánk” jelölést találhatunk. Több színnyomással készült. A piros, a zöld, a kék, a barna és fekete változatos együttes előfordulásai a valódi dongó sávos színeit idézi fel. Előfizetést nem vezettek be, számonként lehetett megvásárolni. Az első szám ára 20 fillér volt, a másodiktól a hetedikig 30 fillér, majd a 8. számtól 50 fillér. A szerkesztőség a Vörös Hadsereg útja 28. sz. alatt volt. Felelős szerkesztője Obersovszky Gyula újságíró volt. A szerkesztőség tagjai: Pálfy József újságíró, a Szerzői Jogvédő Iroda körzetvezetője; Béber László újságíró, aki az időben a Megyei Könyvtár helyettes vezetője; Taar Ferenc író, akkor népművelési előadó; Fábián Sándor újságíró és Fülöp György karikaturista, mindketten a Néplap munkatársai; továbbá Marjai Márton és még több alkalmi munkatárs. Rajzolóik voltak: Várkonyi Károly, Mata János, Flash Dezső és Altorjay Alfréd. Rovatai Közkedvelt volt „Az olvasók zümmögik” rovat.7 Itt kapnak teret az olvasók aktuális zsörtölődései, üzenetei és kérdései. A „Dongó” biztatja is az olvasókat, „... hogy minden »szúrásra« alkalmas adatot és anyagot küldjenek be a »Debreceni Dongó« szerkesztőségi kaptárába. ígérjük, hogy fulánk (sic!) lesz belőle.” Az emberek gyakran várták problémáik megoldását a „Dongó”-tói, vagyis attól a nyilvánosságtól, amit a „Dongó” biztosított. Valószínűleg nem is eredménytelenül. Olvashatunk arról pl., hogy egy „sértett” megkísérelte összevásárolni a Dongó összes számait; egy karikatúra pedig azt a jellemző helyzetet ábrázolja, amint a „Dongó” látogatását előkészítve lekötözik az illetékes személyt és gondosan betömik a száját. Népszerűségét néhány vicc is igazolja, pl.: „(Árukapcsolás?) — Minden Dongót eladtam! — Én meg a Dongóval minden más újságot.” Utalhatunk a „Dongó” és a „Bürokrata” közti változó erőviszonyokat illusztráló képre, amelyen egy hatalmas termetű Bürokrata a lap első számának megjelenését követően még lekicsinylőén nyilatkozik: „Mit akar ez a mitugrász?”; de a 25. „fullánk” idejére már a kicsire zsugorodott Bürokrata fölé magasodva a Dongó harsog így: „Lesz maga még kisebb fiú is!” Ennek a rovatnak az írásai olvasói levelek, aláírással vagy anélkül. Az elhangzó panaszok mindennapos gondokról vallanak, pl.: sok a szemét a városban, az üzemi étkezde piszkos és a koszt ehetetlen. Szólnak az ittasságról, a hatalommal való visszaélésről, a szervezetlen munkáról, az orvosi ellátás rossz feltételeiről és szót emelnek a vezető állásúak családi összefonódásai és praktikái ellen. A Dongó által felvállalt panaszok közül lássunk itt egyet, amely aktualitását csak napjainkban veszítette el: „Könyvkiadó vállalatot Debrecennek” — hirdeti a cím, s a képen a „Hajdú rigmusok” és a „Tiszántúli antológia” lapjai verik a Népművelési Minisztérium Kiadói Tanácsának ajtaját, ahonnan egy szájtáti lektor kicsodálkozik. Szöveg: „Verjük meg az ajtót elvtárs! / Nem elég a kopogtatás. / Vagy alusznak, vagy nem hallják, I Vagy talán nem 7 A rovat a 2. számban jelentkezett először, s a 4. számtól valamennyiben megtalálható. 165
