A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
Tanulmányok - Gazdag István: Két forradalom új forrás tükrében
megváltoztatni. Segítsünk a kormánynak ezt a feladatot megkönnyíteni. A megválasztandó tisztikart szívvel, lélekkel támogassa mindenki, mert a pártvezetőségnek ugyanaz a feladata, ami a kormánynak, segíteni a munkásosztály, a kis birtokosok, általában az elnyomott, elszegényedett jogtalan nép baján. Feladatunk, hogy lelkileg becsületessé tegyünk mindenkit. Minden igazságtalanságot megszüntessünk. Figyelmünkbe ajánlja, hogy nemsokára meglesz a különböző választások, vigyük diadalra a vörös lobogót, jelöltjeinket juttassuk be a vezető helyekre, hogy a párt érdeke mindenütt meg legyen védve. Mindenki tartsa kötelességének, megőrizni a nyugodtságát, nem szabad veszélyeztetni a rendet. 3. Felolvastatott a munkástanács által a párt vezetésére jelöltek névsora, melyet a párt többsége helyesléssel elfogadott. Egyes felekezetieskedők az izraelita jelölteket ellenszenvesen ugyan, de elfogadták. A párt tisztikarába megválasztattak: Elnök: Lada János Alelnök: Oláh Ferenc Ügyvezető titkár: Szabó Antal Politikai titkár: Rubinstein Samu Jegyző: Erdős Antal Jogtanácsos: dr. Burger Menyhért Pénztáros: Szabó Gábor Alpénztáros: Köszörűs Gábor Választmányi tagul az összes jelölteket. Lada János elnök elvtárs megköszöni a nagygyűlésen jelenlevő elvtársak bizalmát: kijelenti, hogy gondolt a tisztséggel járó felelősségre, nehéz feladatra. Kéri az elvtársakat hogy tekintsenek előre arra a keskeny útra melyen haladnunk lehet. Vigyázzunk, hogy utunk melletti bokrokban lappangó kígyók, s más alattomos ellenségek senkit közülünk el ne ejtsenek. Megtiszteltetésnek tartja a nagy közönség bizalmát. Tenni, cselekedni fog, hogy mindenkor meg legyen a párt elégedve vele. Álljon mellette az egész párt támogatásul, akkor kivihető lesz minden, ha kölcsönös szeretet, bizalom és megértés köztünk állandó lesz. Oláh Ferenc alelnök elvtárs köszönettel fogadja a párt megnyilatkozó bizalmát, kijelenti, hogy elveinkhez híven, megalkuvást nem ismerve fog a párt előhaladása érdekében megtenni mindent. Szabó Antal ügyvezető titkár köszöni nagyon a párt bizalmát. Bejelenti, hogy állandó pártirodát fogunk állítani, melynek vezetője a nap minden órájában a párt rendelkezésére áll. Az ő feladata lesz az irodavezetés, a pártszervezés, a szakcsoport szervezés fontos feladata. Fontosnak tartja ezt a szervezést már most a választások előtt teljesen rendezni. Kijelenti, hogy teljesen tőlünk függ egy szebb, boldogabb Magyarországot létesíteni. Minden vesztegetés, etetés, itatás, terror nélkül mindenki saját meggyőződése szerint gyakorolhatja szavazati jogát, nem befolyásolhatja többé semmi más tekintet. Nagy Lajos elvtárs ismerteti a nagyvárosi szegény szocialista elvtársak ínséges helyzetét. Nevezetesen ezek egyenesen éhen halnának, ha az ország egyes felesleggel bíró községeiből nem szállítanának hozzájuk élelmet. A szegény osztály nem szerezhette be téli szükségletét sem. Kéri az elvtársakat ne nézzék azt ellenséges szemmel, ha szállítást látnak más községbe, ami itt felesleges, hiszen az éhezőkön mindenütt segíteni kell. Tudomásul vétetett. 4. Elnök pár szóval megemlíti, hogy Nagy Lajos elvtárs első kijövetel alkalmával azt a meggyőződését juttatta kifejezésre, hogy itt pár hónap múlva egészen helyesen 146