A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok Debrecen város szociálpolitikájának kérdéséhez 1867-1914

elemezni. A szűkén értelmezett, szegénységenyhítő szociálpolitika mellett a szakirodalomban használták a tágan értelmezett szociálpolitika, a társadalompolitika fogalmát.27 Dolgozatunkban a szűkén értelmezett szociálpolitika néhány adatát próbáljuk bemutatni.

Társadalmi nyomor, segélyek, jótékonyság

Már a 18. század második felétől szó esett a forrásokban a hóstátok kifejezésről, amely az újsori szegénység külvárosait jelentette. Napszámosok, pásztorok, kisebb kereskedők, sótörők, olajütők, kofálkodásból élők építették itt fel kunyhóikat. A város árkán kívül, 1770 óta pedig tanácsi engedéllyel építkeztek. Ők voltak lényegében a város zsellérei.28 Ugyanakkor szólnunk kell arról is, hogy a 19. század első felében előrehaladt a város társadalmában az elszegényedés. A céhes iparosok egy része, akiknek arra lehetőségük volt, a mezőgazdaság felé fordult. A házzal nem rendelkező alsó rétegek és a munka nélkül maradó legények pedig szétszóródtak a falukba. Felhasználták a céhkötöttségek lazulását és próbáltak maguknak önálló egzisztenciát teremteni. Akiknek nem sikerült, azok a kezdődő kapitalista üzemek új tartalékseregét gyarapították.29

A céhekben erősödött a vagyoni különbség és a mesterek egy jelentős része már segédmunkaerő nélkül tengődött, gyakran napszámból élt. 1852-ben a német szabó céh pedig egyenesen „nélkülözésekről” panaszkodott.30 A város lakosainak növekedése a szabadságharc utáni első évtizedben nagymérvű volt. Mélyreható következményekkel járt a természetes szaporodás mellett a beköltözés és a bevándorlás. 1869—1910 között a lakosság lélekszáma 46 000-ről 92 000-re nőtt. A nagyarányú beköltözés új és eddig ismeretlen hatásokkal járt a cívis társadalomra.31 Nagy volt a város szívó hatása a környező falvakra is. Nagy távolságról vonzotta a nincstelen mezőgazdasági munkásokat, akik a város ipari tartalékseregét szaporították.32 Az üzemek tevékenysége ösztönzően hatott a mezőgazdaság fejlődésére is. A mezőgazdasági népesség csökkenése, az agrárnépesség országos arányától való eltérés a város társadalomszerkezetében más tényezőkkel együtt azt eredményezte, hogy hiányzott az agrárproletárok óriási nyomása.33 A bevándorlók száma 1857 és 1880 között majdnem megháromszorozódott. Nagy tömegük nem tudott beilleszkedni a cívis társadalom kereteibe.34

A debreceni kisipar nagyobb arányú visszaesése is aggasztó jelenség volt a hetvenes évek elején. Nehéz volt a bevándorolt elemek helyzete, akiknek egy része csupán időszaki munkán tudott elhelyezkedni.35 A hetvenes és nyolcvanas években a híres debreceni „embervásárt” egy újságcikk a régi rabszolgavásárokhoz hasonlította.36 A nyolcvanas évektől Debrecenben olyan munkaerőbőség mutatkozott, amely a mezőgazdaságban és iparban dolgozók szociális helyzetének romlását felgyorsította.

27 Ferge Zs.: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből, i. m. 173. old.

28 Balogh István: A cívisek világa. (Debrecen néprajza) Bp., 1973. 76. old.

29 Debrecen története II. k. (Szerk.: Rácz István) Debrecen. 1981. 339. old.

30 Debrecen iparának története. (Szerk.: RánkiGyörgy) Debrecen, 1976. 31., 32. old.

31 Balogh J.: i. m. 147. old.

32 Hajdú-Bihar megye és Debrecen munkásmozgalmának története. (Szerk.: Tokody Gyula) Debrecen, 1970. 15. old.

33 Orosz István: Cívismentalitás — cívisgazdálkodás. Alföld. 1987. 4. sz. 64. old.

34 Balogh i. m. 148., 149. old.

35 Korompai Gáborné: A Debreczeni Ellenőr helyi vonatkozású közleményei a lap első korszakában, 1874—1890.1. rész. HBMLÉ. XIII. (Szerk.: Gazdag István) Debrecen, 1986. 136. old.

36 Uo.

128